Hittudományi Folyóirat 5. (1894)
Dr. Bita Dezső: A keresztény hitöszeg fejlődése
az Isten, akinek adománya, müve az; az a mindent átkaroló tér, amelyben minden egyéb mozog, nő és fogy, ered és elenyészik, önmaga pedig nem nö, nem fogy, nem ered és el nem enyészik. Amit az Isten Fia az ö megjelenésével a földön kijelentett, parancsolt s mint kegyelemeszközt elrendelt, az a dolog természete szerint soha sem javítható s azért minden változtatás kísérlete csak hamisíthatná azt. Nem emberi ész gondolta ki, nem is a századok szelleme érlelte meg hitünk igazságait: az égből származtak azok, s amit Isten akaratja alkotott s lelke éltet, fönnáll az, annak hirdetvén mindenhatóságát, kinek müve. Hitünk tartalma, amit Megváltónk természetfölötti kinyilatkoztatása által nyertünk, egyúttal a mi szellemi életünk életerejét képezi; mint Istennek teljesen kész adománya a lélek légköre ez, mint az a levegő, melyet mindannyian egyformán, minden különbség s változtatás nélkül magunkba szivünk. Minden egyéb szellemi táplálék, a természeti tudományok egész országa tökéletesíthető, csak a keresztény hit terhére ne törjön a halandó, ahol csak az Isten akar uralkodni, ebben az ember az ö változtatásával csak hamisíthat.1 A keresztény vallás a legműveltebb népeknél a tisztelet s hódolat trónján ragyog mindig a nélkül, hogy egyetlenegy igazsága is változott s tökéletesíttetett volna, s épen ez is a keresztény vallás isteniségét tanúsító jellegek egyike, hogy hely, idő, személy kü- lönfélesége mellett mindenkinek természetéhez van mérve s az idők végéig, jusson bár az emberiség a műveltség legfőbb fokára, életének zsinórmértékéül tekintheti azt. Az apostolok halálával a hit letéleményének kincse be lett töltve úgy, hogy sem tökéletesebb új üdvrendszer nem várható, sem pedig a hitösszegnek tárgyilagos növekedése nem lehetséges. Nem várható az üdv új rendje; az ószövetséget követte ugyan fensöbb, újszövetség rendje; de ez már a régiben sokfélekép volt jósolva s jelképezve, az újszövetségben ellenben semmi nyomot sem találunk az üdv valamely más, új rendszeréről. Sőt ellenkezőleg: Krisztus Urunk megígéri, — 37 — 1 Dr. Vosen, Der Katholicismus und die Einsprüche. 3—4.