Hittudományi Folyóirat 5. (1894)
Irodalmi értesítő
339 ami az egyházi beszéd elméletének művelése körül hazánkban történt. E fejezetekben erősen érezteti olvasójával, hogy ezen tárgyra hosszasan készült; annyi egyházi beszédet ismertet, hogy be kell látnunk és el kell ismernünk, hogy adatait nem csekély fáradsággal és szorgalommal gyűjtötte egybe. E szorgalom és fáradság méltánylására nézve tudnunk kell, hogy országos nyilvános könyvtáraink az egyházi beszédeket nem részesítik túlságos figyelemben, gyűjteményeikben kevés egyházi beszéd található. Még a múzeumi könyvtárban is igen fogyatékosán van az egyházi beszéd képviselve, holott azt vélné az ember, hogy itt a hungarikák megvannak; így, hogy csak egy példát idézzünk, szerző által magasztalt1 Károly János egyházi beszédei Bpesten nem találhatók. A püspöki, káptalani és plébániai könyvtárak is általában rendetlenek lévén, ha itt-ott elszórtan meg is volnának egyházi-beszéd íróink müvei, alig találhatók meg. Egyházi-beszéd íróink szerény körben működvén, müveik is szerény körre terjednek; már a második-harmadik egyházmegyében ismeretlenek azok írói, ismeretlenek müveik. Az irodalmi repertóriumok írói általában csak a fővárosban kiadott munkákról emlékeznek meg, a vidéki nyomdák termékeit nem ismerik, még kevésbbé a vidéki nyomdákból kikerült prédikációkat. Katholikus irodalmi könyvszemlékre, repertóriumokra égető szükség volna, mert ezek hiányában nehéz a kutatás a hazai katholikus tudomány minden terén és a legnehezebb feladat vár arra, ki majdan a kath. egyházi beszéd történetét akarja megírni. A 4-ik fejezetben Panaszok és kifogásolt címe alatt közli szerző azt, mit a közelmúltban az egyházi beszéd szintájának fokozásáért hevülö írók, az egyházi beszéd hibáiról s ezek orvoslásáról elmondottak. Sajátságos helyzetbe jut itt szerző azért, mert szebb színben látja egyházi beszédünk helyzetét, mint más írók, kik ehhez hozzászóltak. 1 32. lap 22*