Hittudományi Folyóirat 5. (1894)
Hölszky Károly: A hexaëmeron és az ember alkotásáról szóló szentírási részletek magyarázata
209 Creavit — úgymond a szöveg — animam viventem, .... quam produxerant aquae . . . et volatile . . . etc. . . Különben a quam produxerant aquae közbevetésnek a volatile után kellene állania, hogy mindkét osztályra vonatkozzék. In species suas a héber és görög szöveg szerint mitsem különbözik a további secundum genus suum kitételtől. — nröb, y.xzi y£v7] xútcov — xx-á ysvo;). Valamint a növények termékenyítésénél két nemű tényező viszi a szerepet, mely tényezők majd egy és ugyanazon, majd külön-külön egyedeken vannak elhelyezve; úgy az állatélet fen tartásáról sem gondoskodott volna Isten eléggé, ha a nemi elkülönítést nem eszközölte volna. Mert az állatvilág egyedei (néhány legalsó rendű véglény kivételével) önmagukban a faj fentartására nem képe- sítvék. Et vidit Deus, quod esset bonum. Valóban csak jó lehet az, ami a fejlődést a tökély megállapodottságához ily hatalmas lépéssel viszi előbbre. Huszonkettedik vers. Benedixitque eis dicens-. Crescite et multiplicamini et replete aquas maris avesque multiplicentur super terram. A ne perú inkább a termékenységre vonatkozik, tehát nem annyira a crescite, mint inkább az estote fecunda kifejezés által volna szóhíven fordítható, mely különbség azonban keveset határoz. De miért intézi az áldás e szavait Isten állatokhoz, holott azokat mellőzte a növényeknél? Vájjon a növényvilág a fajfen- tartás céljából nem épen ügy szorul a szaporodásra, mint az állatvilág ? Ha igen, akkor miért nem hallottuk ott is ez áldó igéket ? A növényzetnek e tekintetben semmit sem kellett parancsolni. A növények anyagtömecsei vakon engedelmeskednek a Teremtő törvényeinek, melyek által úgy az egyedek élnek és növekszenek, mint a faj is terjed; magok a növények e törvényekkel együttműködni képtelenek. Az állat azonban, habár ösztönszerü, mégis önkényes mozgással biró lény, úgy, hogy élete, növekedése és fajának fenmaradása az állat tényleges közreműködése nélkül teljes lehetetlenség. A Teremtő áldása tehát «Hittudományi Folyóirat» 1894. 14
