Hittudományi Folyóirat 5. (1894)

Kudora János: Az egyházi ékesszólástan elmélete

122 rad meg ebben az Atya szereteted A szeretet tehát kedveseim,, itt kezdődik, hogy feleslegünkből adjunk a szükölködönek, a megszorultnak, adjunk pedig abból, amiben bővelkedünk és a szükség mérve szerint szabadítsuk meg felebarátunkat ideig­lenes .zavarából; ez a szeretet kiindulási pontja. Ha az így született szeretetet az Isten igéjével és a jövő élet reményé­vel táplálod, akkor el fogsz érni a tökéletesség azon fokához,, hogy kész leszesz életedet adni felebarátaidért.1 Jó pásztorok ­nak azokat mondjuk, kik vérüket ontották és pedig azért mert azt mindnyájukért ontották. Az eretnekek is, ha tévedé­seikért valami alkalmatlanságot szenvednek, vértanúi névvel dicsekednek, hogy e köpenybe burkolva annál könnyebben ragadozzanak, mert farkasok. Ha azonban tudni akarjátok, hogy miknek tartsuk az ilyeneket, akkor hallgassátok meg sz. Pál apostolt, a jó pásztort: nem mindenkiről, ki szenve­désre avagy tűzre adja át testét mondható az. hogy vérét ontotta nyájáért, ellenkezőleg, juhai ellen ontotta azt. Ha min­den javaimat, így szól, kiosztom a szegények között és átadom testemet úgy. hogy égjek; még eddig az eretnekek is elmennek. Hanem hallgasd csak, hogy mi következik: szeretetem pedig nincs, semmit sem használ. íme meg van a szenvedés, a vér­ontás, sőt a test égése is, és mégsem használ semmit, mivel hiányzik a szeretet. Add hozzájuk a szeretetet s mindannyian használni fognak; vedd el a szeretetet, s mindannyian semmit sem használnak.2 3. Beszédeinek alakja. Tudva azt, hogy sz. Ágoston, mielőtt az egyház szolgá­latába lépett a profán szónoklatnak volt nagyhírű tanára, ki szellemének fényét két világrészben: Afrikában és Európában ragyogtatta, kinek előadásaira a legelőkelőbb ifjúság figyelt, ki tudását a császári udvarnak is bemutatta, természetes, hogy nagyfokú érdeklődéssel kell azon alak iránt viseltetnünk,, 1 Tract. 5. in Joanu. Sermo 50. de verbis dom.

Next

/
Oldalképek
Tartalom