Hittudományi Folyóirat 5. (1894)
Kudora János: Az egyházi ékesszólástan elmélete
117 a mi testünkben támadt fel, akkor feltámadása által helyzetünket semmivel nem jobbította. Aki azt mondja, az a Krisztus által felvett emberi test természetét nem ismeri, a fogalmakat összezavarja, hasznos voltától megfosztja. Ha az üdvözítést nem a mi testünkben hajtotta végre, akkorTegyedül az embertől való születés sérelmét vette magára. Távol legyen tőlünk ily veszélyes vélekedés. A mienkből való az, mely a kereszten függött, de az övé az, melyet érettünk adott. Az enyémnek vallom azt, ami meghalt, hogy enyém legyen az, amely feltámadott. Enyém az, mely a sírban feküdt, hogy enyém legyen az, mely az égbe felment. A mi nemünk testében való halála által éltet a Krisztus halála, támaszt fel az ö feltámadása, szentel meg az ö mennybemenetele. Midőn ma emberi testét az ég dicsőségébe felvitte, ugyanakkor a mi származásunk zálogát helvezte ntt Azért, szeretteim, igyekezzünk, hogy valamint a mai napon a mi testünkkel emelkedett a magas egekbe, úgy mi is reménynyel emelkedjünk fel hozzá, szívvel siessünk utánna. Gyarlóságaink és vétkeink közepette vágyakozással és életjobbítással emelkedjünk fel hozzá. Ha mindegyikünk képes lesz azokat a maga uralma alá hajtani, hozzászokik azok felett állani, akkor belőlük lépcsőfokokat alkothat, melyeken mindig magasabbra emel- kedhetik. Ha alattunk lesznek, akkor felemelnek bennünket. Lépcsőfokokat készíthetünk a vétkekből, ha ezeket lábainkkal letiporjuk. Mert a gonoszság nem mehet az égbe a jóság alkotójával : sem a kéjvágy, sem a paráznaság nem mehet a mennybe a Szűznek Fiával. A vétkek, mondom, nem mehetnek az égbe az erények atyja után, sem a bűnök az igaz, sem a lelki nyavalyák nem mehetnek lelki orvosunk után. Ezért, ha orvosunk országába óhajtunk lépni, akkor előbb gyógyítsuk meg sebeinket. Tartsuk egyensúlyban és őrizzük meg kettős termeszetünk állapotát, hogy lelkünket, ezen kétségkívül nemesebb részünket a pokol mélységére ne húzza alá a kevésbbé nemes rész; hanem inkább dicsőségesebb részünk ragadja magával az égbe megszentelt testünket; erre segítsen bennünket az, ki él és uralkodik örökkön örökké. Amen.1 1 Sermo 176. de Tempore.