Hittudományi Folyóirat 4. (1893)
Dr. Robitsek Ferenc: Sz. Péter római püspökségéről
65 bizonyítására. — amit különben az egész keresztény világ úgy is tudott, — hogy sz. Péter Rómában élt és ott mésr is halt. A mondottakból tehát következik, hogy a protestánsoknak a pápa^ jogait és hatalmát még ama meggyőződés alapján sincs joguk tagadni, hogy sz. Péter lábát Róma városába soha sem tette, és meg kell elégedniök azzal, hogy be van bizonyítva, hogy sz. Péter a legfőbb elülj árói hatalmat Krisztustól kapta, hogy e hatalom ugyancsak Krisztusnak — mindig teljesülő — akaratából átöröklödik, és hogy ennek örököséül soha mást a világ nem ismert, mint a római pápát, és soha kívüle más valaki jogos örökösnek nem is tartotta magát. Tehát vagy elég erős az isteni akarat és akkor a római pápák a legfőbb hatalom örökösei, vagy jogbitorlók a pápák és akkor Krisztus ■akarata tehetetlen, mert sz. Péter hatalmának 19 századon át nem volt örököse, a legfőbb elöljárói hatalom az egyházból Krisztus akarata ellenére is kiveszett. Ha már most kérdezzük, hogy a szóban forgó történelmi tények, t. i. sz. Péternek római tartózkodása és halála minő összefüggésben vannak a sz. Péter és a római püspökök primátusáról szóló tannal; akkor feleletünk az, hogy nincs köztük szükségképeni és lényeges összefüggés, mert sz. Péter gyakorolta már a legfőbb elöljárói hatalmat, mielőtt Róma püspöke lett volna és gyakorolta volna továbbra is. lm azzá sohasem lesz is; továbbá a római püspökök sz. Péternek a legfőbb elöljárói hivatalban utódaivá lehettek volna a nélkül, hogy utódai lettek volna a római püspökségben, pl. úgy, hogy sz. Péter kijelenti, hogy a törvényesen megválasztott római püspök az ö hatalmi utóda; így a római püspöki székhez lett volna kötve a primatus joga a nélkül, hogv e püspöki széket sz. Péter valaha bírta volna. Tekintve tehát a primátusról és az ennek átszármazásáról szóló tant, be kell vallanunk, hogy az a protestánsok által megtámadott történelmi tényekkel nincsen belső és lényeges összefüggésben, hanem, hogy azokra nézve csak külső és esetleges jelentőséggel, tehát másodrendű fontossággal bír; katholikus ember azonban azokat nem tagadhatná a nélkül, •Hittudományi* Folyóirat• 1893. 5
