Hittudományi Folyóirat 4. (1893)
Dr. Robitsek Ferenc: Sz. Péter római püspökségéről
rendeltség nélkül; 3. Péter birt jurisdictióval a többi apostol felett (pl. ezt vagy azt a provinciát kijelölhette volna számukra működési helyül), míg ezek egyike sem birt hatalommal a másik felett; mert csak Péternek volt mondva, hogy legeltesse Krisztus bárányait és juhait. Sz. Péter jurisdictiója és primátusa annyira fölülmúlta a többi apostolét, hogy ezek közül azok, akik túlélték sz. Pétert, utódjainak voltak alávetve. Ebben semmi lealázó sincs az apostolokra nézve, akik Krisztustól nyert méltóságuknál, személyes előjogaiknál és a nyert maiasztok folytán, valamint sz. Péterrel szemben, úgy utódjaival szemben is feleslegessé tették a legfőbb elüljárói hatalomnak rájuk vonatkozó érvényesítését, sőt épen az apostolok nagy előjogai szolgáltattak alkalmat arra, hogy azok előtt meg a legfőbb elüljárói hatar- lom is tisztelettel meghajolják. E kérdéssel Liguori sz. Alfonz ex professo foglalkozik. A VI. fejezet a püspöki méltóságot viszonyítja az apostolihoz. Hogy a szerzőnek e tárgyban mi a felfogása, megmondja a következőkkel: «the Episcopate was contained in the Apostolaié», az apostoli méltóság a püspökit magában foglalta. A szerző kijelenti, hogy a VI. fejezet thémáját feldolgozva még nem találta sehol, de azért maga sem dolgozta tel, hanem jobbára dr. Döllinger munkájából idéz hosszú részleteket Oxenham M. A. fordítása nyomán (First Age of the Church Vol. II. pp. 112—115; ed. 1877). Felemlíti, hogy egyik-másik apostol, az általa alapított püspöki székek közül választott magának, és mint sajátját, maga kormányozta, pl. sz. Jakab Jeruzsálemet, sz. Péter Antiochiát. később Rómát, sz. András Bvzantiumot. Másokat, mint pl. sz. Pált soha senki sem tartotta Korintus vagy Filippi püspökének, habár föpásztori hatalmával úgy őrködött ezen egyházak felett, mint valóságos püspök. Sz. Jakab és sz. Péter az említett városokban apostoli őrködésükön felül vagy ettől különbözöleg püspöki joghatóságot is gyakoroltak, míg sz. Pálnak vagy sz, Jánosnak Kis-Azsia egyházai felett gyakorolt felügyeletüknek apostoli és nem episcopalis (püspöki) jellege volt. Az apostoli hatalom virtualiter magában foglalta a püspökit is : apostol akkor lett