Hittudományi Folyóirat 4. (1893)
P. Seb.: Az eretnekek csodái
Midőn Isten lelke közvetetlenül hat az ember szellemére, ezen hatás mindig olyan, mely megegyezik az emberi szellem természetével; Isten felvilágosítja az ember értelmét, és egyúttal tiszteletben tartja annak szabadságát. Ez a szentatyák tanítása. Sz. Epiphanius a Szentírásból bizonyítja, hogy a valódi próféták, midőn a Szentlélek sugallatából beszéltek, értelmük teljes függetlenségét megőrizték. Sz. Jeromos (In Habac.) azt mondja: «A próféta megérti, hogy mi volna ö mint örült; nem hallat érzelem nélkül való hangokat, mint a bolond asz- szonyok teszik», és (ln Proleg.) «Nem beszél extasisban, hasonlóan Montanus, Bisca és Maximille deliriumához, hanem amit mond, az egy oly férfiú látományainak könyve, aki mindent átért, amit mond». Ebből kitűnik, vagy Montanus és látnok asszonyainak ex- tasisai hamisak vagy ördögi eredetűek voltak; ami különben még egyébből is kiviláglik. Ugyanis Apollonius, efezusi püspök, szemrehányást tesz nekik, hogy ajándékokat fogadnak el és kérdi: «Mondjátok: festi-e haját egy próféta? Fényesíti-e szemeit ? Öltözködik-e díszes ruhákba és ékesíti-e magát drágakövekkel? Vájjon lehet-e a próféta rabja a tábla- és koczka- játszóknak? Uzsoráskodik-e ? Mondják, vájjon megengedett dolgok-e ezek vagy nem? Én azonban meg fogom nekik mutatni, hogy mit tettek». Tehát gyümölcseikről lehetett őket megismerni. A középkor legkiválóbb eretneksége az akkor nagyon elterjedt albigemiselcé vagy albaiaké, mely újjászületése volt a manichaeismusnak vagyis a gnosticismusnak és mely vészthozó volt a Nyugat művelődésére. Nem elégedve meg azzal, hogy gyalázatos és a társadalom megsemmisítésére irányuló tanokat terjesztettek, valóságos rablóbandákat alakítottak, hogy a tudatlanokat és gyöngéket megtéveszszék, fölhasználták a mágiát s biróilag megállapíttatott, hogy az ördögöt imádták, élelmiszereket megbüvöltek, büvésznöket használtak, borzalmas boszorkányságokat vittek véghez, a halottakat felidézték (Abbé Lecanus, Hist, de Satan). Amit az első gnostikusok «csodáiról» mondtunk, ugyanez, áll középkori követőikre vonatkozólag is.
