Hittudományi Folyóirat 4. (1893)
P. Seb.: Az eretnekek csodái
3. A protestantizmusban a keresztség ismétlők számos csapatot alkotva, Németország egyes vidékeit elpusztították. Storch és Münzer, valamint a lázadás többi fejei, hogy a tömeget felizgassák, azt állították, hogy ők az ég parancsának engedelmeskednek, melyet közvetetlen kinyilatkoztatásban kaptak. Eme hajmeresztő fanatizmusnak néhány példáját ismerjük. Egyik ilyen rajongó rábeszélte fivérét, hogy üttesse le általa a fejét, mert Ö — egy égi látománynak engedelmes- kedve — Ábrahám áldozatát akarja ismételni. Angyal azonban nem jelent meg, és így a szegény rászedett ember fejét leütötték a rokonok és barátok jelenlétében, kik örömrival- gásba törtek ki. Egy fuldai rajongó azt ígérte, hogy száraz lábbal fog átmenni egy folyón, azonban belefult s vele az a gyermek, melyet egy anya adott karjába, hogy a gyermek is részt vegyen a csodában. Luther a keresztségismétlökhöz intézett levélben azt írja: «Ne mondjátok nekem, hogy különös kinyilatkoztatásokban nyertetek felhatalmazást. Hogyan erősíthetné meg az Ür csodákkal az uzsorát, a gyilkosságot, a rablást és a hatóság jogának erőszakos megszerzését ? (Catron, Hist, du fanat.) Luthernek igaza volt, de anélkül, hogy sejtette volna, evvel saját fanatikus követőit is elitélte. A csodálatos jelenségek, melyek a XVIII. század elején a Cevennek vidékén felmerültek, bizonyos igen sajátságos rohamokban mutatkoztak, melyekbe igen sok Camisard esett és melyektől a «sugalmazottak» nevét nyerték. A sugalmazottság először nem a Cevennekben, hanem a Dauphinében lépett föl. Az első sugalmazott egy Isabean Vincent nevű Crét-i pásztornö volt. Egy üveges (Dusserre) néhány tanóra után «szájába fújta a lelket» és Isabean rögtön kezdett jövendölni. Ettől fogva a belehelés a sugalmazás sajátképi szertartása volt, mely azonban később feleslegessé vált, mert elégséges volt a sugalmazottak közé vegyülni, hogy valaki részesüljön a sugalmazásban. De meg lett állapítva, hogy a lélek sohasem szállj a meg a papokat. A baj sokszor rögtön jelentkezett, közönségesen azonban lassan és fokozatosan haladt. Már napokkal előbb mutatkoztak annak tünetei, ásítozás, ájulások, káprázatok; a roham 46*
