Hittudományi Folyóirat 4. (1893)

P. Seb.: Az eretnekek csodái

719 2. Az eretnekség történetének első korszakában a cso­dálatosnak három nemével találkozunk: mágikus hatásokkal, szemfényvesztésekkel és hamis elragadtatásokkal (extasis). A mágikus hatás oly rendkívüli tünemény, mely egyene­sen a gonosz lélektöl származik, bizonyos, a beavatottak által véghez vitt szertartások következtében. A gonosz lélek és a magus közt bizonyos szerződés, bizonyos egyezmény áll fenn, melynek értelmében a magus bizonyos bűnös tettekre, a go­nosz lélek pedig a magus akaratának teljesítésére kötelezi ma­gát. Azonban a gonosz lélek ebbeli szerződési kötelezettségé­nek csak egy ideig szokott eleget tenni s utoljára a mágus húzza a rövidebbet. A hamis extasis az érzékek működésének szünetelésében jelentkezik, melynek több oka lehet. Sokszor ez az extasis a a gonosz lélektöl származik, ki hatalmába keríti az ember- szervezetét, hogy csodálatos tüneményeket szimuláljon és azt a hitet gerjeszsze, hogy Isten maga működik itt. Az eretnek «csodák» harmadik faját: a szemfényvesztést vagyis csalást nem szükséges külön megmagyaráznunk. Alig terjedt el az evangélium világossága, máris felütötte fejét az eretnekség. Ez eretnek felekezetek rendszerint alapí­tóik nevét vették fel, de a legnagyobb rész a «gnosticismus» közös elnevezés alatt egyesült. A gnostikusok, mint nevük is tanúsítja, magukat «tudók»-nak tartották s megvetéssel néz­tek a keresztényekre, mint nézetük szerint «tudatlanok»-ra. Oly Istent véltek ismerni, aki nagyobb a «teremtő istennél» (demiurgos). Ez utóbbi szerzője az ó- és új-szövetségnek és így a törvénynek, de hatalma nem terjed ki a gnostikusokra. akik ama legfőbb istenhez emelkednek fel, és a törvény fölött állnak. Ezért a gnostikusok szertartásainak és éjjeli cultusá- nak főrészét az érzéki kicsapongások képezték. Ezen «myste- riumok»-ban ép azért csak a beavatottak vehettek részt, ki­ket egy meghatározott jel által lehetett felismerni. (Epiph. Contra haer. XXVI.) A gnostikusok mágiával is foglal­koztak. A leghírhedtebb s talán egyúttal legelső gnostikus Simon Magus volt, aki az apostoloktól pénzen akarta megvásárolni

Next

/
Oldalképek
Tartalom