Hittudományi Folyóirat 4. (1893)

Hölszky Károly: A hexaëmeron és az ember alkotásáról szóló szentírási részletek magyarázata

709

két ilyenkor a Nap fénye homályosít. Minthogy pedig a mostani népies felfogás Mózes idejében, sőt még azontúl is soká- soká egyedüli felfogás is volt, mitsem ütközhetünk meg azon, ha a régiek az egész égboltot a Föld körül forgónak képzelvén, ezen égbolt egyik oldalára helyezték a nappali világítót, a Napot, másikára pedig az éj világítóit, a Holdat és csillagokat, mely felfogás mellett teljes joggal mondhatták az egész égboltot, illetőleg az egész égbolt testeit a nap és éj elkülö- nítöinek, mint Mózes is teszi. «Moses ea tantum proposuit, quae in manifesto apparent», mondja szent Tamás.

Et sint in signa et tempora et dies et annos. E szavak helyes értelmezése kedvéért valamit előre kell bocsátanunk. Van egy. nemcsak költői, hanem egyszersmind szépprózia alakzat, mely különösen a classicus nyelvek remekeiben található, neve hendiadys (év Stá Suoív). Nem más ez, mint két oly főnévnek egymás mellé rendelése a mellérendelés kötőszavával («és», et, smc'i, *|), melyek egyikének vagy főnévi, vagy melléknévi jelzőnek kellene lennie, pl. pateris libamus et auro, e. h. pateris aureis, molem et montes insuper altos imposuit, e. h. molem montium, iras et invisum nepotem, e. h. iras invisi nepotis. E szókép a sz. könyvekben a birtokviszony feloldása- képen a birtokviszonyi szerkesztés prózai voltának elkerülése céljából nem épen gyér; pl. dolorem, et conceptum, e. h. dolorem conceptus, stellae et lumen e. h. lumen stellarum, imago et similitudo, e. h. similitudo imaginis, stb. Miért nem érthetnék tehát a jelen kitételt is ily kép : ein signa temporum, dierum et annorum ? Ez értelmezéshez ragaszkodnunk nem csak hogy szabad, hanem kell is, ezt követeli 1. a kitétel szóképi volta, mint említettük, 2. a megelőző szavak is, melyek a nap és éj elválasztásáról szólnak, csak ezen értelmezésre vezetnek, 3. mert szószerint fordítva e szavakat, képtelenségre bukkanunk: «legyenek (t. i. a világítótestek) jelekké és időkké s napokká és évekké.» Mi volna a szóhív értelmezésnél nevetségesebb!?

Tehát «in signa temporum». A tempus szónak három különb-különb eredményt tulajdonítunk, még pedig 1. értünk alatta időt, amint ez a jelen, múlt és jövő szerint változik, azaz egymásutánt, esetleg határozott vagy bizonytalan időpon-