Hittudományi Folyóirat 4. (1893)
Hölszky Károly: A hexaëmeron és az ember alkotásáról szóló szentírási részletek magyarázata
477 vállait hasonlóan a forgószélhez. Ez azután a sötéten szállongó zűrzavarral vegyülvén a tág alvilághan — kikölté nemünket s először hozá világra. Aristoph: Aves.) E mese a minden- séget (ide értve az isteneket is) a chaos és szerelem (spw;) szülöttének tartja. Az spw; itt ugyanaz, a mi Mózesnél a Spiritus Dei. Az idomtalan anyag azonban már odafejlödött, hogy feldolgozható vá, idomíthatóvá váljék, miért is a biblia haladéktalanul áttér a fejlődési proeessusok láncolatára. Ha vannak, kik az eddigi állapotokat is az első naphoz számítják, azoknak az általános véleménynyel egyetértőén válaszolhatjuk, hogy a hexaemeron tulajdonképen még csak most fog kezdődni. Elég legyen e véleményt azzal igazolni, hogy a hexaémeroni napok egyike sem jelez állapotot, hanem a haladó fejlődés egy-egy lépését, már pedig az eddigiekben csak a föld fejlődés előtti állapotának leírását láttuk; — ez — úgy hiszszük — elég ok; hogy az első nap kezdetét ezen időponttól számítsuk. (Folytatása következik.) Hölszry Károly.