Hittudományi Folyóirat 4. (1893)

Kőrössy Endre: A megtestesülés Isten dicsősége

A MEGTESTESÜLÉS ISTEN DICSŐSÉGE.

oGY Isten mindeneket saját dicsőségére teremtett, alkotott és cselekedett: az ó-szovetség szent írója e szavakkal adja értésünkre: «Universa propter semetipsum operatus est Dominus. Mindent magáért teremtett az Ür1». S bogy a világ összes és egyes lényeinek e végső célja minden teremtmény különös rendeltetésének megfelel, azt a Leg- bölcsebb alkotásainak nagyszerű összehangzása bizonyítja. — Egy fűszál, miként a rét viruló tarkázata, nem szolgál egyébre, mint hogy a nála magasabb rendű lényeknek önfentartási ösztönét kielégítse; — az állat emberi kezek által hull el, avagy végső elgyöngülése hozza meg rá az enyészet korszakát. — Az ember, minden földi teremtmények legmagasabbja és legtökéletesebbje, uralkodik ezeken és saját céljaira használja őket; de midőn a halál pillanata közeleg, az embert is félelembe ejti az élet-küzdelem jövendő, tulajdonképeni céljára való emlékezés.

Minden lénynek közvetetlen rendeltetés jut betöltendő osztályrészül; ám a különböző célok, mint rokonfajok sorakoznak a közösnek körébe, s ez: Isten dicsősége. Ügy van! A virág múlandó illata; a kis madárka kedves éneke; az őzike félénk körültekintése; az ember nemes törekvése egy1 Példab. Könyve, 16, 4.