Hittudományi Folyóirat 4. (1893)
Dr. Robitsek Ferenc: Sz. Péter római püspökségéről
tette, úgy, hogy miként benne, úgy utódaiban a római püspökök személyében, csak in potentia kettős a hatalom, amelvlyel t. i. a- római megyét és ennek határain túl a világegyházat kormányozzák, de tényleg — in actu — egy és oszthatatlan. A római pöspöki hatalomról, mint az egyházban legfőbb elüljárói hatalomról szólva, könnyebb megérthetés céljából tanácsos magát az átöröklés törvényét (lex successionis) az öröklés feltételeitől (conditiones successionis) megkülönböztetni. Az átöröklés törvénye a mi esetünkben az, hogy a legfőbb elüljárói hatalom állandó reális hatalom, amelynek megszűnnie az azt viselő személy halálával nem szabad. Az öröklés feltételei képezik mindazt, ami eszközli, hogy a szóban forgó hatalmat nem «x», hanem «y», itt és nem másutt nyerje el. Az átöröklés törvénye evangéliumi rendelkezés, ameny- nyiben maga Krisztus Urunk akarta, hogy egyházának mindig legyen legfőbb elüljárőja, akihez parancsát intézi: «legeltesd az én juhaimat, legeltesd az én bárányaimat.» Az átöröklés feltétele .pedig az a szó vagy tett, amelylyel meg lett határozva és ki lett jelölve a püspöki szék, amelyhez a legfőbb egyházi elüljárói hatalom fűzve lett; ez a tett minden század hite szerint sz. Péternek Rómába való jövetelében, a római püspökség megalapításában és a római püspökségnek utolsó lehelletéig való megtartásában áll: sz. Péternek most említett tettei — amelyek factum Petri elnevezés alatt ismeretesek a theologiában — képezik az öröklés feltételeit, amennyiben általuk a római püspök — és nem más — lett kijelölve arra, hogy az egyház legfőbb elöljárója legyen. A szent-atyák, a zsinatok és a pápák tanítják, hogy a «factum Petri», ha talán nem egyenes isteni parancsra, nem kinyilatkoztatás alapján történt is, mégis — tekintettel az egész egyházra és minden időkre való kihatására — Isten különös természetfölötti segítsége és intézkedése nélkül nem történhetett, úgy hogy a «factum Petri» Isten és sz. Péter együttes müve.1 — 44 — ‘ Lásd: Franzelin. De Ecclesia Christi. Romae 1887, 211 és k. lap.
