Hittudományi Folyóirat 4. (1893)
Dr. Szentes Anzelm: Hitünk végső indítóokáról
kinyilatkoztatásból? s azt mondja, hogy a kérdést elméletileg tekintve, lehetséges. Továbbá kérdezi, vájjon szükséges-e ezen világos megismerés ? mire azt feleli, hogy nem szükséges, még a kinyilatkoztatás közvetlen tanúinál, pl. az apostoloknál sem. Végre kérdezhetjük azt is, vájjon tényleg volt-e világos megismerésük a kinyilatkoztató Istenről a kinyilatkoztatás közvetetten tanúinak ? Erre így válaszol: valószínűbb hogy nem. s biztosabb azt mondani: volt róla hitük, mint azt: volt róla szembetűnően világos ismeretük. Itt azonban Suarez a természetfölötti világos imeretet érti (evidentia supernaturalis), mely csalatkozhatatlan bizonyosságában. A természeti világos megismerést (evidentia naturalis) nemcsak megengedi, hanem valószínűnek is tartja 1 és pedig egyiknél nagyobb, másiknál kisebb mértékben. Ezen megismerés nem szerez csalatkozhatatlan bizonyosságot, hanem csak erkölcsi bizonyosságot.1 2 A hivés tényében levő bizonyosság természetfölötti hitbeli bizonyosság és Suarez ezen hitbeli bizonyosságot a hivésben magában teljesen az indítóoktól származtatja, s ezt is bizonyítóokul hozza fel arra, hogy a hivés 1 Disp. III. sect. VIII. ss. 13. 2 A bizonyosság fokára nézve jegyezzük meg, hogy van legfőbb természetfölötti bizonyosság, melyről a trienti zsinat azt mondja, hogy ■csalatkozhatatlan hitbeli bizonyosság: «cui non potest subesse falsum», és hogy ezen bizonyossággal nem tudjuk, vájjon Isten kegyelmében va- gyunk-e vagy nem. Már pedig nagy az erkölcsi bizonyosság, melylyel erről meggyőződhetünk, s ezen nagy erkölcsi bizonyossággal a hit szabadsága is megfér, csak a legfőbb bizonyosságot zárja ki. Az apostolok s a b. Szűz nagy bizonyossággal ismerték a kinyilatkoztatást, úgy hogy sz. Pál azt mondja: tudom, kinek hittem (scio, cui credidi), és még ezt a bizonyosságot sem tartják legfőbbnek, s ép ezért az ilyen bizonyosságot is megengedik a hittudósok a hivés tényében. Megkülönböztetjük továbbá a síembetünöséget s a bizonyosságot. Minden szembe- tünöség bizonyosság, de nem minden bizonyosság szembetűn őség; mert a bizonyosság csak az okos kételyt zárja ki, az oktalant nem. a szembe- tünöség pedig mind az okos, mind az oktalan kételyt kizárja. A szembe- tünöség kényszerít az igazság elfogadására, a bizonyosság nem. Azért a szembetünöséget kizárja a hit, a bizonyosságot megengedi. így értendő a hit homályossága az alaki tárgyra nézve.
