Hittudományi Folyóirat 4. (1893)
Kudora János: Az egyházi ékesszólástan elmélete
245 elé állították, akkor tanácstalanul állottak s épen ez által gyözettek le, mitől diadalukat remélték ? Sem a föld hatalmasai, sem a hóhérok, sem a gonosz lelkek seregei, sőt még a sötétség fejedelme sem tudta őket legyőzni; bárki kötött ki velük, szégyenteljes kudarcot vallott, és tanúskodnia kellett, hogy minden harc az ö győzelmük előmozdítására szolgált. Valóban új neme e győzelemnek, hogy amaz eszközökkel győztek, melyet vesztükre akartak felhasználni.»1 Beszédeit világossá teszi az által, hogy elvont eszméket soha sem tárgyal, mindig konkrét igazságok előadására törekszik ; itt is úgy jár el, hogy elvezeti hallgatói az útca és a piac zajába, a mesteremberek műhelyébe, a családnak háziszentélyébe, itt tevékenységi köre közepette mutatja be az anyát és feleséget, a férjet. Az ö szavára a Szentírásból vett alakok életteljesen, testtel és vérrel ellátva kelnek fel. mozognak, gondolkoznak, beszélnek, tesznek, szóval élnek. Világossá teszi tárgyát képletei és hasonlatai által; ezeket pedig az emberi ismeretkör jelenségeiből meríti: a kő, a virág, a fák, az erdő, a rét, a szántók, folyók, tenger, zefir és vihar, tél és nyár, nap és hold, nappal és az éj, házi és vadállatok; a rézmüipar, a kereskedés, a tudomány, a művészet, a katonáskodás, az udvari élet; ezek mindegyikéből ragyogó képet fest, melynek legkisebb részletét, érzékkel, alaposan és kedvvel dolgozza ki: ezeknek együttes hatásából származik beszédében a drámai erő, mely az embert az élet színpadán csplekvöleg mutatja be. P. o. «Lázár és a dúsgazdag halála valóságos halál, a szegényé ellenben átmenet a szenvedésből a boldogságba, a tenger viharaiból a csendes révbe, a csata veszélyeiből a diadal örömeibe. Mindketten beléptek abba az országba, hol nincs más, mint igazság. Vége a színjátéknak, leestek az álarcok. Nézzétek meg a színházat délben, el van borítva sátörszerü menyezetekkel; megjelennek a szereplők, arcukon álarcot hordozva és előadnak egy régi mesét, valamely megtörtént dolgot. Az egyik a bölcs szerepét játszsza, anélkül, hogy bölcs volna; a másik koronát visel, királyi méltósággal beszél, 1 Homilia 15. in Ep. ad Rom.
