Hittudományi Folyóirat 4. (1893)
Kudora János: Az egyházi ékesszólástan elmélete
246 pedig nem király; ez orvost ábrázol, holott egy fadarabot nem tudna kezelni, de mégis orvosnak öltözött; emez rabszolgát utánoz, holott szabad ember, vagy tudóst, pedig alig ismeri a betűket. Egyik sem jelenik meg saját mivoltában mindnyájan elváltoztatott arccal bírnak. . . Ameddig tart az előadás, amíg a kíváncsi nézők helyükön vannak, megtartják álarcaikat; de midőn leszáll az est, midőn vége az előadásnak s mindenki haza siet. ök is levetik alárcukat; kisül, hogy az iménti király kovács, a szabad polgár rabszolga: az igazság foglalta el a látszat helyét. Ilyen az emberi élet s ennek vége. Színmű a jelen élet; gazdagság és szegénység, fejedelem és alattvaló, a színmű szereplői. Midőn eltelik a nap és eljö ama rettenetes éj. vagyis az a nap. mely éjjel lesz a bűnösök és nappal az igazak számára, midőn v,ége lesz az előadásnak» midőn leesik az álarc, akkor mindenki az ö saját cselekedeteivel fog a nagy számvételre idéztetni, nem gazdagságával, sem címeivel, sem méltóságának jelvényeivel, sem hatalmával, hanem cselekedeteivel ... és Isten nem a kincsek, sem a szegénység, sem a méltóság, hanem életünk becsületessége és jó cselekedeteink felül fog kérdezősködni . . . Nem lesz többé álarc, látni fogja mindenki, hogy ki a gazdag, melyik a szegény ; és épen úgy, mint a színházból kijővén valaki felismerve a szereplőket felkiáltana: Nézd, nem ez az, ki az imént bölcs volt ? És íme kovács. Nem ez volt-e király ? íme most senki. Nemde ez volt az imént a gazdag? Most nyomorult. így lesz az utolsó ítélet napján is . . . Mit használ neki a kincs, ha erénye nincs ? . . . Azt mondod : vannak termékeny földeim; mit használ ez, midőn lelked terméketlen ; van sok rabszolgám ; igaz, de nincs egyetlen erényed.»1 «Ti okozzátok nagy bizalmamat, mert az Isten igéje utáni vágy fokozza a hanyatló bátorságomat, íme most is mind ajkaimon csüggtök. Valamint a kis madarak kitátják csőrüket, midőn látják, hogy anyjuk a fészek felé repül s a fészekből előre nyújtva szájacskájokát, az ételt kiveszik anyjuk csőréből, úgy ti nagy vágygyal tekintetek felém s ajkaimról 1 Sermo 6. in Lazar.
