Hittudományi Folyóirat 3. (1892)
Kudora János: Az egyházi ékesszólástan elmélete
734 azért soha nem kevesbedik azoknak száma. Ha néha beteg- sége miatt nem beszélhet, a nép ablaka alatt telepedik le s türelemmel várja megjelenését, hogy legalább láthassa; elkíséri öt sétáiban, melyekre legjobban szereti felhasználni a városon kívül fekvő temetőket, katakombákat, mert itt a vér- tanúk sírján, a hitvallók hamvainak közelében keres és talál új erőt, új lelkesedést, új tanulságot beszédei számára; s a nép ide is kíséri öt, hogy ez útjában néhány szót halljon tőle. Ö maga is szereti a nép ezen ragaszkodásának ártatlan nyilvánulásait. «Semmi, igen semmi nem lelkesítheti jobban a szónokot s adhat neki nagy gondolatböséget, mint hallgatói- nak epedö vágya, hogy öt hallhassák».1 «Szeretem ez élő hullámokat, szebbek is ezek a tenger hullámainál. Ezeket a szél kavarja, azokat a vágy, hogy valamit hallhassanak. Azok, minél jobban torlódnak egymás fölé, annál jobban rémítik a hajóst; ezek, minél inkább tömörülnek, annál nagyobb bizal- inat öntenek a szónokba. Azok a tenger bősz haragját jelzik, ezek a lélek édes örömét. Azok. midőn a sziklához verődnek, bömbölő robajt okoznak; ezek, amint a tanítás szava ütödik hozzájok, édes zengeménybe olvadnak. Amott a zefir fuvallata, amint végig suhan a kalászos szántón, lehajtja s felemeli a a kalászokat, a szántón utánozza az óczeán hullámzását. Itt azonban nekem sokkal bővebb aratásom van, és nem a szél, hanem Isten malasztja az, mely lelketeket hevíti, gyulasztja».2 Bárha mint író, mint pap és később mint püspök áldásos tevékenységet fejt ki, mégis működése- és eredményeinek súly- pontja a szószék. Ismeri azon egyházszónoklati tanulságokat, melyeket alexandriai Kelemen és Origenes megalkottak, s kik- nek elméleti elveit Nazianzi sz. Gergely oly fényesen érvé- nvesítette. Elkerüli mindazon hibákat, melyekbe elődei a gyakorlatban a helyes elméleti elvek ismerete daczára estek. Felnyitja s mindvégig megtartja azon helyes rhetorikai elvet, hogy a Szentírás az egyházi beszéd alapja. «Szerinte a Szent- írás Isten kertje, e kertben szemlélődve sétálgat az egyházi szónok, kézen vezeti hallgatóit is, intve és figyelmeztetve őket 1 T. 3, 107.- Homilia 6. de poenitentia.
