Hittudományi Folyóirat 3. (1892)

Dr. Franciscy Lajos: Szűz Mária az evangéliumokban, mint jegyes és hitves

670

atyja s fivérei intézték el egymás közt, de azért a vőlegény az eljegyzési szerződésben kikötött bánatpénzt és a válás- levelet nem tagadhatta meg a menyasszonytól, ha szabadulni óhajtott tőle.1

E szertartás érdekes vitágításba helyezi a zsidó eljegy- zés természetét. Váláslevelet ugyanis csak törvényes feleség- nek volt szokás adni. Törvényes feleség pedig csak egy volt, az, aki a törvény szertartása szerint lépett házasságra. Az ágyasokai minden szertartás mellőzésével hozták a házhoz és az apák is az ily személyeket minden szertartás nélkül jegyezték el és adták át fiaiknak.

A váláslevélre vonatkozó rendelkezés Mózes V. könyvé- ben (XXIV. f. 1—4.) olvasható: «Ha valamely ember vészén és az vele lesz és nem talál kedvet szemei előtt valami rút- súg miatt, írjon váláslevelet és adja a kezébe és bocsássa el házától». — Hogy e helyen törvényes, és ünnepélyes szertar- tás szerint egybekelt feleségről van szó s hogy ennélfogva csak ennek volt joga váláslevelet igényelni, az a mózesi tör- vény azon helyeiből tetszik ki. melyek az ágyasokat illető intézkedésekről szólnak. Az ágyas, míg a háznál tartózkodott, a törvényes feleség jogaiban osztozkodott. Ha azonban meg- unta öt a ház ura. egyszerűen, váláslevél s minden további alakiság nélkül elbocsátotta.2

Midőn tehát a talmudi házasságjog a menyasszonynak váláslevelet rendel adni, tanúságot tesz arról, hogy a jegye- sek között ép oly szent és tiszteletreméltó kötelék állott fenn, minő a házastársakat kötötte össze.

Akik az eljegyzéstől a házassági jelleget eltagadják, mint Schegg. egyes intézményekre szeretnek hivatkozni, melyek, úgy látszik, tételünk igazsága ellen szólnak.

Hivatkoznak a menyegzői szertartás egyik tényére, a menyasszonynak a nászszobába való bevezetésére. E tény végrehajtása által, mondják a rabbik, a házasság befejeződik

1 Jahn, Archaeologia Hiblica. Migne-nél, i. m. II. R. 922. 1. Fiunk, h. 676. 1.

*. Calmet, De divortiis Hebraeorum, Migne-nél, i. m. 7. k. 703. 1.