Hittudományi Folyóirat 3. (1892)

Dr. Beliczky János: Hit és tudás

648

felfogni nem képes, mivel messze kívül fekszenek azon a körön, amely a tudomány működési tere.

Az a kérdés merül fel tehát, mi úton-módon juthatunk az efféle igazságok birtokába. Az világos, hogy magunk erejéből sokat közülök nemcsak fölfogni, hanem még csak létüket sem birnók gyanítani.1 Az sem lendít még valami nagyot a dolgonr ha egy felsőbb lény, pl. Isten különös kinyilatkoztatása folytán ily dolgok tudomására jutnánk. Mert mit használ az a vaknak, ha szeme elé tárom a szivárvány szép színeit, mit ér az a bagoly- nak, ha a veröfényes napra állítom, ha sem a vak a színe- két. sem a bagoly a nap fényét fölfogni nem bírja. De amint a vak hallomás útján mégis alkothat magának némi fogalmat a színekről: úgy az ember is, ha Isten a maga titkait vele közli, a kinyilatkoztató Isten tekintélyébe fogódzva s kegyel- mére támaszkodva, könnyű módon szert tehet oly igazs1igokrar amelyek iránt az önmagára hagyott elme többé nem fogé- kony. Csakhogy az efféle igazságok elfogadására nem a dolog szembeszökösége, hanem az akarat, az értelem eme második mozgató eleme bírja rá az embert. Mert nem tagadhatni, hogy az akarat kormányvivő tisztjénél fogva (voluntas regina omnium potentiarum) rá parancsolhat az értelemre, hogy bizonyosak- nak fogadjon el oly dolgokat is, amiket át nem ért. A kor- mány emberei sem szoktak számot adni alattvalóiknak minden rendeletről, amelynek megtartására pedig, ha kell, erővel is kötelezik őket. Azt meg tán mondanom sem kell, hogy az akarat kellő ok híjában ekkora áldozatot nem kíván az érte- lemtől. Az akarat is észszerű képesség, rationalis per partiéi- pationem s nem vakok módjára cselekszik. Az akarat ez elhatározására kétségen kívül annak tulajdonképeni tárgya, a jó adja meg az első lökést.1 2 3 Az a jó tehát, amit szem nem látott, fül nem hallott, sem az ember szívébe föl nem hatott, ez a természet fölött való java az embernek, ez az, mi rá

1 Ezekről mondja sz. Pál : 0 altitudo divitiarum sapientiae et scientiae Dei! (ad Rom. c. XI.)

2 S. Thom, quaest. disp. q. XIV. a. 2. Aliud est bonum hominis,

naturae humanae proportionem excedens

.........Et ex hoc bona volunta,

i

nclinatur ad assentiendum his, quae per fidem tenet.