Hittudományi Folyóirat 3. (1892)

Dr. Beliczky János: Hit és tudás

647

Megengedem, hogy értékre és becsre nézve az ész, amint Aristoteles1 mondja, messze fölülmúl minden mást, ami az ■emberben van; mindazonáltal, aki azt állítja, hogy az ész, az az okoskodó ész, az igazságnak egyedüli hídfeje, nemcsak a közhiedelemnek üzen hadat, hanem a vatikáni zsinatnak is ellenmond.

Mennyi azon igazságok száma, amelyekről bízvást el- mondhatjuk a költővel, hogy létük világít, mint az égő nap, de szemünk beléjük nem tekinthet. Igen, beléjük nem tekinthet az a szem. amely Aristoteles1 2 3 szerint úgy viszonyúk a leg- világosabb igazságokhoz, mint a bagoly szeme a nap fényé- hez. S úgy látszik, nagyon találóan hasonlíthatjuk korunk ration alistáit az efféle baglyokhoz. Nemde nevetségesnek tűnnék fel, ha a bagoly minden áron azt kezdené vitatni, hogy az nem világosság, amit a sas lát, midőn a felhők felett a nap lényében lebeg, hanem az az igazi világosság, amit a korom- sötét éjben látni? S miért? Mert az ö gyenge szeme a nap ragyogó fényét kiállni, felfogni nem bírja. Pedig nem máskép cselekszik az, aki a szellemi téren egyedül azt mondja igaz- nak, amit gyarló értelmünkkel felfoghatunk. Valóban, gyarló az az ész, amely kutatásai folytán még csak annyira sem vitte, hogy tisztán lássa, mily sok dolog van, amely felfogási körét messze túlhaladja. Jól írja a «Hitel» jeles szerzője, hogy «abból, amit nem tudunk, több százezer tudóst lehetne koholni í mert bizonyos, hogy az a rész, melyben egy cseppet sem vagyunk jártasak, jóval nagyobb, mint ahol egyet s mást homályosan már gyanítunk».

Azokon (az igazságokon) kívül, így szól a vatikáni zsinat,8 amelyeket természetes észszel fölérhetni, Istenben elrejtett olyan titkokat is hinnünk kell, amelyek máskép nem, csak isteni kinyilatkoztatás útján jöhetnek tudomásunkra.

Valamint a delej a vonzókörén kívül lévő tárgyakat magú- hoz nem húzhatja, úgy vannak igazságok, amelyeket értelmünk

1 Arist. VI. Ethic.

2 Arist. II. Metaph.

3 Cone. Vat. cap. IV. de fide et rat.