Hittudományi Folyóirat 2. (1891)
Végh Kálmán: A holtak iránti kegyelet hajdan és most
- 674 azt, hogy a középkorban minden tehetősebb család legelső törek- vése az volt, hogy koporsóik fölött templom vagy legalább ká- polna emelkedjék. Hány és hány templom, mely manapság az ájtatoskodók ezreivel telik meg, köszöni ennek a hitnek a létre- jöttét 1 Mikor ugyanis a hívők szaporodtával a városi templomok kerülete nem volt képes helyet adni az elhunytak koporsóinak, a nagyobb családok saját birtokaikon emeltettek temető kápol- nákat, mind megannyi családi sírboltokat. E temető kápolnák, minők hazánkban a soproni, kassai, pozsonyi, jaki stb., egy- szerű körépületek, kerek kápolnák voltak, melyek toronynyal voltak ellátva; a toronyban vagy a toronyból lebocsátott zsinóron a templomban halotti mécs égett. Az ilyen épületek körül később nem csupán az uraság, de a jobbágyok is nyugvó helyet találtak, s a halotti mécset is egy külön,' galambdúczra emlékeztető, díszes állványra helyezték, mint erre a Sopron melletti Matersdorf helységben látunk szép példát. A családi sírkápolnákhoz hasonlólag a fejedelmek az áltatok alakított bazilikákban és székesegyházakban találtak nyugvó helyet. Nagy Károly az aacheni dóm alatt trónján ülve, II. Konrád a speyeri, Arszlánszívü Richárd a braun- schweigi dómban, sz. István a székesfehérvári bazilikában, Péter a pécsi', II. Endre a tihanyi templomban lettek el- temetve. Sokkal nehezebb volt azonban a nagy városokban, kivált a gazdag iparos és kereskedő városokban eleget tenni a hívők óhaja- nak, mely koporsóját a templomba vagy templom alá, köré kívánta helyeztetni. A folyton szaporodó lakosság a koporsók számát is szaporította s a templomban és környékén nagyon áros lett a hely, sőt utoljára már nem is lehetett kapni. Vetélkedés indult meg a tekintetben is, hogy ki hová, a templomnak mily előkelő zugába vagy részébe temettessék. Ez a vetélke- dés hozta azután létre azt a visszataszító szokást, mely szerint sok koporsót belé sem sülyesztettek a földbe, a templom tala- jába, hanem csak a fölszínen, sokszor az oltár mellett, megett, sőt baldachinum gyanánt az oltár fölé függesztve helyeztek el. A nagy reformátor V. Pius pápa e visszaéléseket is meg
