Hittudományi Folyóirat 2. (1891)
Végh Kálmán: A holtak iránti kegyelet hajdan és most
— 667 — ott a rokonság, jóbarátok, egyháziak, zsoltárzengedezés és־ imádság között virasztottak mellette, ki többé kevésbbé díszes ravatalon nyugodott, A temetés idejét előszóval, vagy, hol az üldö- zéstől nem lehetett félni, csengetyüvel adták az érdeklődök tud- tára. A középkorra vonatkozólag már itt kell azt íölemlíte- nem, hogy a meggyilkolva talált egyének jó időn keresztül temetetlenül hagyattak, hogy az ismeretes «tetemrehívás» szer- tartását végrehajthassák. Ugyancsak e korban részint az alázatosságtól indíttatva, részint a szokásban levő sírrablások meggátlása végett, egyik másik hatalmas úr nem fényes öltő- nyében, hanem koldus ruhában temettette el magát. Továbbá nem csupán az egyháziak, hanem mások is viselték még ra- vatalaikon is azon öltönyöket, jelvényeket, melyeket számukra a középkor osztályozó szelleme kijelölt. Az orvosok p. 0. könyvvel lettek kiterítve. A régi keresztények, a pogány szokástól eltéröleg, nem éjszaka, hanem kivétel nélkül nappal igyekeztek eltemetni halottaikat. Jóllehet az üldözések nagyon sok akadályt gör- dítettek nem csupán e tekintetben, hanem általában véve abban is eléjök, hogy a kedveseiknek a végső tisztességet megadhassák. «Mély bánat sújtott bennünket, keseregnek a viennei és a lyoni egyház hívei az ázsiai egyházakhoz írt leve- lökben, hogy a legyilkolt vértanúk csontjait el nem temet- hetjük.» (Euseb. Hist. Eccl. 1. 5. c. i.) A nappal való teme- tésröl a pogányságot minden áron visszaállítani törekvő hite- hagyott Júlián következő rendelete tanúskodik, mely egyúttal a pogány gondolkozásmódnak is hü kifejezője: «Tapasztaltuk, hogy a megholtak tetemeit sürü néptömeg és nyüzsgő tisz- tességtevök kíséretében szokták kivinni, ami pedig a szem- lélöre igen kellemetlen hatással van. Avagy nem képes-e elrontani a gyász szemlélete a nap kezdetét? Vagy mily érzel- mekkel kötelességünk az istenekhez s azok templomához járul- nunk? Azért tehát, minthogy a temetési szertartások fajdal- mai jobb, ha rejtve maradnak, s az elhalt napjára nézve egy- általán közönyös, éjjel vagy napvilágon vitetnek-e ki: íigye- lemmel kell lenni a nép iránt, hogy sem a gyászpompa, sem a fitoktatás ne sértse a szemeket.»
