Hittudományi Folyóirat 2. (1891)

Végh Kálmán: A holtak iránti kegyelet hajdan és most

668

Az a testvéri szeretet, mely az első keresztényeket annyira ■egymáshoz csatolta, hogy szegény és gazdag egyenlővé lettek, hozta létre az irgalmasság cselekedeteinek azt a gyakorlatát, hogy a szegényeket közköltségen, de mégis ünnepiesen takarították el. Bizonyságul idézem Tertulliani ki (Apolog. c. 39) ekként ír: «Bizonyos meghatározott napon kiki egy •csekély adománynyal járul (a közös vagyonhoz); és ebből nem lakomát csapnak, sem poharakat nem ürítgetnek, sem dorbézolásokat nem rendeznek, hanem a szegényeket táplál- jak és temetik.»

A halált követő hányadik napon tették a régi kereszté- nvek övéiket a sírba, nem lehet megállapítani bizonyosan. Míg ugyanis szent Ambrusról, Pachomiusról és Nagy Károlyról azt írják krónistáik, hogy mindjárt haláluk napján lettek elte- metve : addig szent Jeromos szerint szent Paula halála harmad napján, turoni szent Gergely szerint bizonyos Pelagia (lib. de Gloria Confess, c. 104) négy nap múlva, szent Wolfgang ratibori püspök meg (Vita c. 39) hét nap múlva helyeztettek örök nyugalomra azután, hogy szemeiket lehunyták. Különben, mint több író megjegyzi, a temetés elhalasztásának mindig az volt az oka, hogy az elhunyt ismerőseit, alattvalóit bevár- hassák; ami régente néha napján tetemes időt vett igénybe. Minthogy pedig egyházi zsinatok elrendelték azt, hogy a szomszéd püspökök és papság az, elhunyt püspök vagy pap- társak temetésén megjelenjenek, ha a halálesetről értesítve lettek : a halott rokonainak is várakozniok kellett az eltakarí- tással. Ezt gyakorlati eset által a többek között turoni szent Gergely világosítja meg, midőn sz. Gallus temetésére nézve ezeket mondja (De Vita s. Patrum c. 6.): «Három napig feküdt már a templomban, mialatt a nagy tömeg nép folytonosan zsoltárokat zengett. Mikor negyedik napra a püspökök is meg- érkeztek, kivitték öt a templomba.........»

Mielőtt a temetési menet megindult volna, kétséget sem szenved, hogy a halott fölött külön szertartási cselekedetek voltak szokásban. Hogy ezek minők voltak régente, az első pár században, bizonytalan; létezésöket azonban már szent Jeromos Fabiola epitaphiumában (epist. 30.) a következőkép