Hittudományi Folyóirat 2. (1891)

Csicsáky Imre: Dante theologiája

- 503

Poi vidi quattro in umile paruta,

E diretro da tutti un veglio solo Venir dormendo, con la faccia arguta. E questi sette col primaio stuolo Erano abituati; ma di gigli,

Dintorno al capo non facevan brolo, Anzi di rose e d’altri fior vermigli.1

Ezt az egyházat, melyet maga Isten alapított, a megpró- báltatások, tévtanok idejében, maga Isten meg is védi, har- czosokat küldvén, akiknek

szava és tettei által Az eltévedtek újra visszatérnek.

Al cui fare al cui díre Lo popol disviato si raccorse.1 2

Minthogy pedig az egyház Krisztus jegyese, ép azért hazugságot nem taníthat (Conv. II, 4, 6); tévmentes is, főleg a zsinatokon, ahol maga Krisztus van jelen (De Monarchia III. 3). A malaszt kiosztogatója az egyház, jelesül annak feje a római pápa. Az egyház imája a túlvilágok bűnhődő lelkek- nek és segítségükre van.3 A búcsúk által ideiglenes bünteté- sektöl menti fel az embert az egyház.4 5

Az első és legszükségesebb szentség a szt. keresztség, általa éri el az ember az örök üdvösséget. Nélküle a természeti jó cselekedetek nem elégségesek annak elnyerésére.

Tu non dimandi

Che spiriti son questi che tu védi?

Or vo’ che sappi, innanzi che piü andi,

Ch’ ei non peccaro, e s'elli hanno mercedi Non basta, perche non ebber battezmo,

Ch’é parte della fede che tu credi.3

1 Purg. XXIX, 82—93; 106-114; 121—148.

2 Par. XII, 44—45.

3 Purg. III, 140; IV, 133; V, 70; VIII. 71; XIII. 27.

4 Purg. II, 98.

5 Inf. IV, 31—36.