Hittudományi Folyóirat 2. (1891)
Végh Kálmán: A holtak iránti kegyelet hajdan és most
u\ ratus»-ra vitték ki. hol egy üregben ágyat készítvén neki, tejetr olajat, kenyeret, vizet és világító szert adtak be neki. mely után az üreg száját örökre befalazták. Aki egyébiránt mint tisztességes polgár és rokonai köré- ben vált meg a földi élettől, ugyanolyan szeretetben és gyön- gédségben részesült, mint ezt manapság is tapasztalhatjuk. Hányszor hinti tele csókjával a halva fekvő férj homlokát a hűséges feleség! Épen úgy, mint Augustus császárral tett Livia Drusilla, a szép, szellemes, de fondorkodó özvegy. Mikor a halott lehunyta szemeit, levonták a gyűrűt ujjai- ról; a jelenlevő rokonság lefogta az illető szemét, megigaz- gatták tagjait, hogy azok természetes, fekvő helyzetben várják elemeikre való fölbomlásukat. Ezután megjelentek az ú. n. «frue1*á»־k, akik a holttestet megmosták és a «pollintor»-okkal egyetemben jóillatú kenőcsökkel, fűszerekkel bekenték. Idő- közben elszaladtak Libitina istennő templomába, hol a halotti pompához szükséges eszközök, szerelvények őriztettek, s a «libitinarius»-ok a megrendelt kellékeket elhozván, az elköltő- zöttet felöltöztették és kiterítették. A «libitinarius»-ok munka- járói csupán csak azt tudjuk, hogy koporsó ׳helyett egy olyan pad félére (lectus) fektették az elhunytat, melyre a rómaiak étkezéseik alkalmával dőlni szoktak. A halottra adott ruha ugyanaz volt, melyet az illető még életében viselt; tehát a toga az előkelőbbeknél; ez a toga a nyilvános hivatalt viselők- nél szegett, a censoroknál bíborszínü. a diadalmenetet tartott egyéneknél aranynyal áttört volt. Azok fejére, kik a törvény értelmében erre jogosítva voltak, az érdemeket jelképező koro- nákat is reá helyezték. A ravatalt végre s az egész testet virágokkal, fűszerekkel, gyöngyökkel szórták tele, természete- sen úgy, ahogy kinek-kinek telt. A ravatalt, mely vagy egyszerűen a földön volt elhelyezve, vagy magas emelvényre volt fölállítva, az épületek előcsarnoka- ban készítették el, és nem ritkán őrt is állítottak a halott fejéhez, ha attól lehetett tartani, hogy az elköltözött hitelezője vagy ellensége meggyalázza az elköltözöttet. A halott úgy volt elhelyezve ravatalán, hogy lábai a kijárat felé irányulja- nak. melyet Plinius következő szavaival magyaráz: «A termé-
