Hittudományi Folyóirat 2. (1891)

Végh Kálmán: A holtak iránti kegyelet hajdan és most

348

szét rendje szerint fővel kifelé jön az ember a világra, lábba kifelé kisértetik örök nyugalomra».

A ravatalra fegyvert, hadi jelvényeket, könyveket és más, ehhez hasonlókat is helyeztek. A császárok holttetemei mellett jobb felöl a nép előkelősége, a patríciusok és nemesek talpig feketében, balról, fehér ruhában, a matrónák állták körül a ravatalt.

A halottas ház kapujához vagy ablakaiba cyprusfát és fenyőfa galyakat helyeztek, hogy a járókelők tudják azt. miszerint meghalt a család valamelyik tagja. A szurok fenyő- röl Plinius mondja, hogy a hegyeket és a hideget szereti s hogy ünnepi fa és gyász jeléül az ajtókra és a máglyákra x tűzik; a cyprusról pedig, hogy az alvilág isteneinek van szén- telve, s azért a gyász alkalmával használtatik. A Cyprus külön- ben. mint némely írók magyarázzák, azért is alkalmaztatott a halál jeléül, mert ha egyszer tőben levágják, többé soha ki nem hajt. Nem szabad azonban feledni, hogy kivált a Cyprus, ritkasága miatt csak a tehetősebbek ravatalánál díszelgett.

«Et non plebeios luctus testata cupressus» — így énekel róla Lucanus. (Lib. 21. cap. 18)

A halál bekövetkezte és a temetés között hét, mások szerint három nap telt el, mely idő alatt a rokonság és a tisztelők csakúgy reá borultak a ravatalra, csakúgy szólongatták nevén az elhúnytat, mint napjainkban is tapasztaljuk. Ez utóbbi el- járást «conclamatio»-nak nevezték s Terentius a következő szavakkal vet reá világot: «Desine (lacrimis), iám conclama- tus est!» Ne keseregj, már úgy is hasztalan ; mert bár szó- longatják nevén a halottat, még se mozdul meg. még se éled föl.

A temetés napját ünnepies szavakban hírnökök adták tudtul a közönségnek, de csakis az oly alkalmakkor, midőn nagy pompa és látványosság fejtetett ki. Az ily. előre kihirdetett temetéseket «indictiva funera» névvel illették, az ú. n. «tacita funera»-kkal szemben, milyenek a szegényebbeknek jutottak osztályrészül. Volt még egy harmadik neme is a temetéseknek, az «acerba funerá»-k. mely alatt azok temetését értették, kik a férfi kort jelképező toga fölvétele előtt hunytak el. Temetni