Hittudományi Folyóirat 2. (1891)
Dr. Engelsz János: Az új-szövetség görög nyelve
14-5 sága, ha nem is meggyőző, de meglepő. Visszaemlékezésből, adja Plátó, mint a Szentírás, Istennek ezt a nevet: Az, aki van? Nem maga Plátó ismerte-e el, hogy a görögök a nevek legnagyobb részét a barbároktól kölcsönözték, ami nála az egész Keletet jelenti? és ugyanakkor nem maga állította-e, hogy a nevek ez első osztályozása isteni, és az em- bérnél felsőbb lénytől származott ? De tovább is mehetünk, és kimutathatjuk, hogy Plátó Egiptómban vagy másutt meg- ismerte Izrael szent könyveinek egy részét; hogy igazságokat szedett ki, színeket kölcsönzött belölök; hogy költő lett pél- dájokra.1 Ha a nagyon messziről vett párhuzamok nem gerjesztő- nének bizalmatlanságot a lélekben, a héber törvényhozó éneke, melylyel népének hálátlan aggodalmaira válaszol, az emberek- nek a költői lelkesedés által való kormányzása, eszünkbe jut- tathatná Solon elegiáját, melyet az athéni nép előtt szavalt 1 «Meg voltam indulva a csodálkozástól)) (mondja Villemain i. 11. 41. 1.) midőn először olvastam Plátóban az Isten mindenütt való jelen- létének és kikerülhetetlen gondviselésének e bizonyítékát: «Habár a föld legmélyebb barlangjába rejtőznél, habár szárnyra kelnél és a magas égig repülnél, habár a világ végére futnál, habár a poklok fenekére vagy valami még félelmesebb helyre szállnál, az isteni gondviselés ott is melletted volna.» Oly erkölcsi nagyságot éreztem benne, mely felül- halad minden anyagi erőt. De mennyire fölötte látszott állani Plátó- nak e gondolata a zsoltáros eredeti lelkesültségében ! «Hova menjek, hogy kikerüljem lehelletedet ? Hova fussak jelenlétedtől ? Ha az égbe szállók, ott vagy; ha a mélységbe merülök, mellettem talállak. Ha a hajnal szárnyait venném magamra és sátramat a tengerek véghatárára vinném, kezed vezetne az utón, kezed állapítana meg. Mondám : sötét- ség fog körül, és éjszaka takar el. De a sötétség nem rejt el tőled : Előtted az éj úgy ragyog, mint a nap, a sötétség úgy, mint a világos- ság.» E tiizében a hasonlíthatatlan költészetnek elkáprázik a gondolat ; és a nagyszerű festés melylyel Plátó az előbb bámulatra ragadott, nem más többé, mint a nap fényének megcsökkent visszasugárzása, mint afféle másodrendű szivárvány, hova gyengiilten mennek át a leg- ragyogóbb színek, melyek az előtt, a vihar megszűntével, fényes kör- ben koronázták az égboltozatot. Bizonyára 11a e költészet emberi szel- lemtől származót(, ezt a szellemet átalakítá az isteni kegyelem, a mint a Sinai hegyről leszállva, Mózes arcza még mindig ragyogott a fénytől, melyet látott. 10 tudományi Folyóirat. 1891
