Hittudományi Folyóirat 1. (1890)

Kudora János: Az egyházi ékesszólástan elmélete

668

elveim a földbe ásd és elrejté ura pénzétJ De ki akarná Jézus szájából e feddö szavakat hallani: Gonosz és rest szolga?2 Lehet ugyanazokat téves és rossz irányban is fejleszteni, ez is ellenkezik az egyházi szónok nagy felelősséggel járó hi- vatásával. Lehet végül jó és helyes irányban is fejleszteni, s ezen irány az, melyet az egyházi szónoklattan követ.

Az egyháznak kizárólag nincs nagy szónokokra szűk- sége, és a két véglet — nagy és rossz szónok — között még annyi árnyalat létezik, hogy a kisebb tehetségek is tisztelt helyet foglalhatnak el.

Születésünk-, természetünknél fogva mindnyájan müveletle- nek vagyunk, tanulás és nevelés által lettünk azokká, a mik vagyunk. A beszéd természetes erejét és kincsét mindnyájan bírjuk: ki ezt okszerűen tovább műveli és fejleszti, az el fogja érni azon pontot, hogy azt, a mit tanulva elsajátítotf. mit elmélkedve mélyen átérzett, az igazság világosságával s az érzelem melegével képes is lesz érzékíteni.

Épen a kevesebb szónoki tehetséggel ellátottnak van feltétlen szüksége a szónoklattan törvényeinek elsajátítására, hogy ezekkel szerényebb természeti képességeit pótolja, hat- ványozza. Jaj azon egyházi szónoknak ki azon szomorú gondolattal és meggyőződéssel lép a szószékre: szónoki te- hetségem nincs, én úgyis hiába beszélek: ez maga teszi mü- ködését eleve sikertelenné; ellenben a szónoklattanban való jártasság az önbizalmat fokozza.

Szüksége van a szónoklattan törvényeinek ismeretére a szellemi tehetségekkel gazdagon ellátott nagy szónoknak, hogy ezek öt hatalmas szellemének túlcsapongásaitól meg- őrizzék, hogy megjeleljék neki a határt: eddig és nem to- vább! hogy alkalmas korlátái legyenek merész tehetségének, hogy a bukás örvényétől megmentsék.

Az egyházi szónoklat történelme feljegyezte, hogy a ma- gára hagyott emberi szellem a legvégzetesebb tévedésekbe eshetik, az eltévedt egyházi szónok pedig magával ragadja az örvénybe hallgatóit is.

1 Mát. 25.

2 I. h. 26.