Hittudományi Folyóirat 1. (1890)
Dr. Demkó György: A papok végrendelkezési joga
— 626 — magyarázta azt. hogy az csak az egyház ingatlanaira vo- natkozik. s ehhez oly szívósan ragaszkodott, hogy utoljára III. Sándor is kénytelen volt a szokásjog hatalma előtt meg- hajolni és az egyház ősrégi szigorából e téren engedett, a mennyiben 1170-ben kelt ügylevelében így nyilatkozik: «Licet bona mobilia per ecclesiam acquisita de jure in alios pro morientis arbitrio transferri non posint: consuetudinis tarnen non est improbandae, ut de bis pauperibus et religi- osis locis, et illis, qui viventi servierant, sive sint consan- guinei, sive alii, aliqua juxta servitii meritum conferantur. Caeterum, quae ex haereditate, vel artificio, aut doctrina proveniunt, distribuentur pro arbitrio decedentis.»1 Mint lát- hatjuk, ezen rescriptum enyhít valamit a régi szigorú tör- vényeken, a mennyiben igaz, hogy nem «de jure» engedi meg az ingóságokról való végrendelkezést, de az ellenkező szokást «non improbanda-nak» mondja ki a legfőbb tekin- tély az egyházban, épen azért mégis jogosan hagyhattak a papok az egyház útján szerzett ingóságokból valamit szegény és erkölcsös szolgaszemélyzetöknek, voltak legyen azok ro- konaik. vagy nem. Ezen •privilégiumot azután a papság messzebb és messzebb terjesztette a nélkül, hogy a következő zsinatokkal ellenkezésbe jött volna, s lassankint oda fejlődött a dolog, hogy a papok minden vagyonukról, még a mit az egyház útján szereztek is, ingó- és ingatlanról egyaránt, sza- badon kezdtek végrendelkezni. Túllőnénk a czélponton, hogyha a dolgoknak eme rész- ben jogtalan változását kizárólag a papságnak rónánk föl. Eltekintve az akkori viszonyoktól, be kell ismernünk, hogy mindenkor nehéz volt és nehéz lesz annak meghatározása, hogy mi tekinthető az elhunyt pap hagyatékából magán va- gyónnak, azaz olyannak, mely egészen és kizárólag öt. ille- töleg hagyatékát illeti meg, szerezte bár azt egyházi czímen, és mi tekinthető olyannak, mely az egyházat illeti meg, a mi azután a régi kánonok szellemében az egyháznak vissza- adandó lenne. Belátta azt maga az egyház is, hogy ez in- V. V. ö. c. 12. X. (III. 26.).
