Hittudományi Folyóirat 1. (1890)
Dr. Demkó György: A papok végrendelkezési joga
627 kább akkor volt teljesíthető, mikor még az összes egyházi vagyon a püspök gondozására volt bízva. Az egyházi fegyelem jelzett változásához adott általános fönti magyarázaton kívül gondoljunk csak a németországi külö- nős viszonyokra ezen időből, melyekre érdekes világot vet a 916-ban tartott Hohen-altheimi zsinat ide vonatkozó döntvénye» mely szerint: «a püspökök és a papok életűkben elajándékoz- hatják vagyonukat, de haláluk esetén nem végrendelkezhetnek arról.»1 Németország ama tartományaiban mégis, a melyekben a római jog érvényben volt, szabad volt a papoknak vagvo- nukról végrendelkezni, sőt ezen szabad végrendelkezési jo- guk a pápák részéről engedélyezett privilégiummal és a ki- rályok részéről legfőbb jóváhagyással is megerösíttetett. Rőt- szakáid Frigyesnek egy 1165-ben kelt constitutiójában, mely Mainz és még három más város papságához van intézve, a következő engedély adatik: «ut mobilia sua ecclesiis seu personis pro arbitrio suo inter vivos seu in ultima volun- taté donandi haberent facultatem.»1 2 Ügy ez, mint az ehhez hasonló engedélyek magyarázatukat lelik az idöviszonyokban, melyekben napvilágot láttak. Az egyház kezdettől fogva min- denkor, részint a keresztény irgalmasságnak Üdvözítőnktől megígért jutalommal kecsegtetve, részint nyílt rendeletekkel, ösztönözte híveit, hogy a kinek közülök erre módja van, áj- tatos czélra hagyományt tegyen. E nemű ösztönzései nem is maradtak siker nélkül. Papok és világiak halálos ágyukon egyaránt tettek áj tatos czélra hagyományokat, de mit ért ez, mikor az e fajta hagyományok részint a végrendeleti vég- rehajtóktól agyonhallgattattak, részint a rokonok által meg- támadtattak és semmiseknek nyilváníttattak? Az egyháznak fel kellett vennie az így neki dobott kesztyűt s a legko- molvabb harczot kellett vívnia a fentebbi irigy felfogással szemben. Harczolt is ellene az állam támogatásával ered- ménynyel. Igazán elmondhatjuk, hogy az egyház és az állam barátságának és az utóbbi jóakaratának köszönhetjük leg1 A Hist, polit. Blätter szerint: Pertznél II. 560. 2 U. o. 142. 1. 40*
