Hittudományi Folyóirat 1. (1890)
Dr. Bita Dezső: Hit, ész, tudomány
visszautasítására, hogy hitünket tárgyra vonatkozó okokkal is védeni tudjuk. Ez az, a mit sz. Anzelm az értést kereső hitnek «tides quaerens intellectum» nevez. Tény, hogy az ellenvetések megoldása elősegíti az igazságnak világosabb, mélyebb, szabatosabb felfogását: s ez azért is szükséges, hogy az igazság erőtlennek, hatálytalannak ne látszassák a tévely lefegyverzésére. Csupán a hittitkoknál nem lehet szó önálló, észbeli bizo- nyitásról, mert az észnek sohasem sikerülhet az észt fölül- szárnyalni, itt nem hivatkozhatunk más vizsgálati eredményre, mint hogy azok az ellentmondástól mentek s az igaz kinyilat- koztatás kettős forrásában találhatók: de már ez is méltó tárgya vizsgálódásunknak; legfölebb némi hasonlatokkal vilá- gosíthatja fel az ész azokat, már csak azért is, mert vallási meggyőződést csak képzelni is oly tárgy fölött, melyet az emberi lélek önmagában, vagy valamely kép alatt magának gondolni nem tud, képtelenség. «Habár az ész, úgymond sz. Tamás, a kinyilatkoztatott igazságokról csak csekély be- látást szerezne is, nem kell mégsem felhagyni, hogy ez irány- ban működjék; mert a léleknek édes nyereménye az ily ma- gas dolgokban csak távolról is csekély mértékben ismeretét előmozdítani látni.1 Ez az a tudás, melyről sz. Ágoston mondja, hogy édes örömérzettel tölti el a szívet. «Intelligere divina beatissimum est».s Mindezt azonban nem azért teszi az ész, hogy a netalán kivívott tudományra alapítsa hitét, hanem hogy arra több világosságot áraszszon, benne magát megszilárdítsa, s belátva végtelen gazdagságát tartalmának, annál hőbben ragaszkod- jék hozzá; mert egészen más azért keresni bizonyítékot, hogy higyj, s más hinni, s mivel hiszesz, egyúttal okokat keresni annak megértésére, mily helyes, jó és hitre mind- inkább méltó az. a mit hiszesz. Az első az, mit Krisztus Tamásban kárhoztatott, s azért másokban is, kik nem akar- nak hinni, ha csak nem látnak. A másik az. mit Isten szol- 1 2 — 500 — 1 Sum. I. Quaest. I. Art. 5. 2 De utilit. ered. c. II. n. 25.
