Hittudományi Folyóirat 1. (1890)

Dr. Dudek János: Lessing bölcs Náthánja

neveljen. A tanterv. a mely szerint Lessing oktatását nyerte, már némi átmenetet képezett a modern iskolához, de mégis Félreismerhetetlenül a protestáns theologia czéljaira szolgált. Biblia a nevelésben, biblia az iskolában; a többi tárgyak és nevelési eszközök mind csak ezzel állottak közelebbi vagy távolabbi viszonylatban. Lessing későbbi nyilatkozataiból is- meretes. hogy a sok bibliaolvasás nyomasztólag hatott reá s hogy már a konviktusban szabad óráiban, a mint tehette, inkább Theophrastust, Plautust, Terencinst olvasta, a miből a jártas nevelő már akkoron különös sejtelmeket meríthetett volna; de annyi bizonyos, hogy Lessing még ekkor nem ismerte a benső meghasonlást, a félrevezetett ész küzdelmeit a hit ellen s ö maga is későbbi korában a konviktusban töltött éveit nem ugyan a legszerencsésebb, de életének egye- dűl szerencsés éveiül tartotta. Hogy a meisseni tantervben a biblia képezte a közéj)- pontot, az egy lutheránus iskolában egészen természetesnek vehető. A lutheranismus ugyanis, kiszakadva a római egyházból, az akkreditált tekintély alól kivont emberi észt, ellentétben ugyan hirdetett tanaival, de tényleg mégis egy más tekin- télynek vetette alá: a Luther által előírt katekizmusnak és az új theologusok által készített symbolikus könyveknek. Átugorva a kereszténység századait, az apostoli időkkel s magával a kereszténység alapítójával kereste a közvetetten összekötő kapcsot, hogy magát igazolja. Ezt a kapcsot csakis a biblia képezhette, annak daczára, hogy a Szentírás keletkezése, természete, történelmi jelen- tősége, az apostoli egyházaktól, mint letéteményesüktől függő hitelessége, azoknak ilyen felhasználása ellen tiltakozott. Krisztus ugyanis tanának hirdetését és megőrzését nem abib- liára, hanem' az élő apostoli tanító-testületre bízta. Euntes docete omnes gentes. — De a luthoranismusnak más mentő deszkája nem volt. Azonban ebből a bibliából a tanuló a kinyilatkoztatás tiszta igéit csak akkor volt képes elsajátítani, a midőn az ■otthoni történelem-tanulás tisztító hatása alatt — mint

Next

/
Oldalképek
Tartalom