Hittudományi Folyóirat 1. (1890)

Fábián János: Egység és változatosság szent-beszédeinkben

204 a miket ö parancsolt nekik; ugyanezt akarja tudtunkra adni az egyház, midőn a trienti szent zsinat által oda utasítja a lelkipásztorokat, hogy tanítsák a híveket «mindarra», a mit az üdvösségre tudniok kell, megismertetvén egyszersmind velők a bűnöket és az erényeket; amazokat, hogy kerüljék, ezeket, pedig, hogy gyakorolják. . . Boldog Isten ! A kinyilatkoztatásnak mily gazdag tárháza nyílik itt fel szemeink előtt, a hit- és erkölcstani igazságok kincsei oly bőségben bocsáttatnak rendelkezésünkre, hogy szinte kénytelenek vagyunk kérdezni magunktól, vájjon képe- sek leszünk-e valamikor mindezt közölni híveinkkel ? Pedig hát erre kell törekednünk, legalább a mi a szó- székre való, azt nem szabad «véka alá rejtenünk.» Meg van ugyanis írva: «Az Istentől ihletett «minden» írás hasznos a tanításra, feddésre, dorgálásra, az igazságban való oktatásra ז hogy tökéletes legyen az Isten embere, fölkészülve minden jó cselekedetre.» 1 De ha nem is kötelezne erre parancsolat, vájjon nem ugyanezt követeli-e tőlünk maga a hit-letétemény fogalma is? Vagy hát nem különféle igazságoknak összege-e ez a letétemény, melyet Urunk a maga egyházára bízott? Való- ban, a mint az egy Istenben három a személy, ép úgy a katholikus egyház egy hitének is több ágazata van. E tekin- tetben bátran hasonlíthatjuk az egyházat a legszebb mozaik- műhöz, mely sok és különféle darabból áll ugyan, de mégis csak egy egészet képez. — Vájjon tehát, így állván a dolgok, mi jogosíthatna fel minket az egyoldalúságra ? A hit tárgyá- nak szegénysége és az igazságok szűk köre bizonyára nem! S mit mondjunk még a beszéd sikeréről, mely csakis így, a tárgyak változatossága által biztosítható ? Ha igaz, hogy az egyformaság — az egyoldalúság — unalmat szül és ezzel a beszédet sikertelenné teszi, akkor az is igaz, hogy «varietas delectat», és a «delectatio» biztosítja a beszéd sikerét. «Trahit sua quemque voluptas», mondja a pogány költő. 1 Tim. II. 3, 16. 17.

Next

/
Oldalképek
Tartalom