Hittudományi Folyóirat 1. (1890)
Dr. Steinberger Ferencz: Az egyház és a modern tudomány
. jiiin, 1 ságos bíró. Ne reméld ezt. mond neki a modern tudó- mány; te magad vagy a végső czél; magaddal kell beér- ned! Betegség kínoz, fájdalom gyötör, álmatlan éjszakáid nehéz gondokat hoznak fejedre. Miért viseled éveken át tűre- lemmel a szenvedést? Látja-e valaki és fogja-e jutalmazni a te kitartó türelmedet? A modern tudomány így szól hoz- zád : Ne remélj semmit; jutalmadat önmagadban hordozod; ne feledd, hogy te vagy önmagadnak végső czélja.1 Törj meg hát te szív; rohanj a semmiségbe, te hitvány teremtés, ha nincs remény, nincs jutalom, nincs jobbrafordu- lás! így kell nyilatkoznia tovább a szárnyaszegett emberi elmének, ha ily örömtelen és színtelen előtte az élet. És nyi- latkozott is mindjárt Kant tanítványában, Schopenhauerben, ki a pessimismust, ezt a sötét világnézetet, kőrútjára indítá, s mely még jobban rendszerré kristályosodott Hartmannak «Öntudatlan» bölcseletében. Kant criticismusának fáján Scho- penhauer és Hartmann pessimismusának kellett szükségképen felfakadni, melynek veleje e tételben rejlik: Az élet nem érdé- mes arra, hogy éljük. De kiknek elméjébe be nem furakodott e modern böl- cselei veszedelmes elmélete; a kiknek szeme előtt ott ragyog szendén a reménynek fénylő csillaga: azok szívok felháboro- dásával fordulnak el Kant végzetes tételétől, hogy «az ember önmagának végső czélja»; azok egy emberfeletti, jóságos lénytől várják boldogságukat. S ha az ember saját lényének körén kívül keresi vá- gyainak tárgyát, czélját; ha az ember az örökkévalóság felé sóhajtoz, akkor a józan ész azt sugallja, hogy az embernek meg kell tartania a feltételeket, a melyeknek teljesítéséhez kötötte az örökkévalóság elnyerését Az, a ki az örökkévaló- ság fölött rendelkezik. Az ember tehát nem önmaga állapítja meg a boldogság elnyerésének föltételeit, nem önmaga álla- pítja meg az erkölcsi élet törvényeit, hanem azt Istentől kell meghallgatnia. Tehát az emberi ész nem lehet az erkölcsi téren autonom törvényhozó, mint Kant akarja. — 189 — 1 V. ö. «Christlich-päd. Blätter» 1. évf. ■422. 1.
