Munkálatok. Budapesti Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi Iskolája (Budapest, Budapesti Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi Iskolája, 1994)

Patsch Ferenc: Nüsszai Szent Gergely istenfogalma a klasszikus görög gondolkodási hagyomány összefüggésében

kíteni és egybedolgozni igyekvő középplatonikus Albinosz művein keresztül nem. A későókori szellemi élet olyan hasonlóan jelentős tényezői, mint a „tarka csarnok” (GToa7tomÀ,îj) filozófusai, a sztoikusok rideg, merev és zárt filozófiai rendszerükkel, materializmusukkal szintén riasztóan hatottak a keresztényekre (4). „Teológiájuk”, fizikai színezetű, immanens istenfogalmuk használhatatlannak bizonyult, Epikurosz felületes (rabszolgák és nők között népszerűsített) tanai hasonlóképpen nem jöhettek szóba a keresztény recepció szempontjából. Nem így azonban Plotinosz, és a nagy alexandriai zsidó tanító, Philón eszméi, melyeknek ismertetésére még visszatérünk, mint a szakirodalom szerint is (5) Nüsszai Gergely legfontosabb forrásaira.

Megjegyezzük, hogy amint arra H. Dörrie rámutat (6) a korábbi, mintegy a századelőig tartó patrisztikus kutatás bizonyos szempontból tévúton bolyongott, amennyiben a kutatás irányát az az előfeltevés jelölte ki, hogy Gergely életműve egyszerűen a Platónénak függelékeként kezelendő.

Most pedig tegyük vizsgálat tárgyává azt a hosszú filozófiai tradíciót, melynek során az ókori gondolkodók Isten létezésének és fogalmakkal meghatározhatóságának (ill. meghatározhatatlanságának) kérdését vitatták. Milyen feltételekkel realizálható a vallásos nyelv? Milyen jelentés tulajdonítható neki? És mire vonatkozik egyáltalán? Célunk, F. Young ide vonatkozó tanulmánya alapján (7), hogy kimutassuk, „a régi filozófusok és a korai keresztény atyák tudatában voltak, hogy a vallásos nyelvnek sajátosságai vannak, mint ahogy annak is, hogy nem éppen azon a módon működik, mint a hétköznapi nyelv” (8).

1.2. A vallásos nyelv szerkezete és kifejezései a hagyományban

Világosan kell látnunk, hogy —jóllehet a gondolkodók kritika alá vették a hagyományos vallásosságot — az mindig is jelen volt a toleráns és politeista közegű pogány világ hétköznapjaiban. A görögöknél a teológiai diskurzus, amely az isten vagy istenek természetét, karakterét kívánta tisztázni, mindig is ennek a légkörnek hatása alatt állt. A népszerű vallásosság kritikája közismerten a Kr. e 6. sz-i bölcs, Xenophanész nevéhez fűződik. Nem csodálkozhatunk hát azon, hogy eszméi annyira kapóra jöttek a keresztény apologéták- nak, megerősítőek lévén a júdaizmustól örökölt monoteista motívum számára. így számos Xenophanész fragmentum között, amelyek Alexandriai Kelemen műveiben maradtak fenn, ott van az a sokat emlegetett is, mely kifejti:

„Az etiópiaiak feketének, és tömpe orrúnak készítik isteneiket, a trákok vörös hajúnak és kék szeműnek; a halandók azt hiszik, hogy az istenek születnek, megvan a maguk élelme, hangja, alakja; de, ha az ökröknek vagy az oroszlánoknak kezük volna, és rajzolni tudnának és képeket alkotni, mint az emberek, a lovak az istenek alakját lónak ábrázolnák, az ökrök ökörnek, és ugyan olyan testet alkotnának, amilyen a saját testük formája.” (9)

83