Munkálatok. Budapesti Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi Iskolája (Budapest, Budapesti Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi Iskolája, 1994)
Joseph Ratzinger: Elmélkedések Nagypéntektől Mennybemenetelig
Jézus szenvedéstörténetének legszörnyűbb pillanata, mikor a kereszthalál végső kínjai közepeit hangosan felkiált: „Istenem, Istenem miért hagytál el engem?” Egy zsoltár szavai ezek, melyben a szenvedő, elgyötört, hite miatt kigúnyolt Izrael nyomorát Isten arcába kiáltja. Egy nép ilyetén imádságos kiáltása, akinek kiválasztottsága és közössége Istennel, úgy tűnt, valósággal átokká vált számukra; annak ajkán válik egészen ijesztővé, aki az emberek számára maga jelenti Isten megváltó közelségét. Haő Istentől elhagyatottnak érzi magát, megtalálható Isten bárhol is még? Nemde a történelem napfogyatkozása ez, melyben kihúnyt a Világ Világossága? És ez a felkiáltás ma még ezerszer inkább a fülünkbe cseng: a koncentrációs táborok poklából, a gerillaháborúk harcmezőiről, az éhezők és reményvesztettek nyomornegyedeiből: hol vagy te Isten, aki képes voltál ilyen világot alkotni, aki elnézed, hogy gyakran legártatlanabb teremtményeid szenvednek a legszörnyűségesebben — mint a bárányok, melyeket leölésre vezetnek és nem nyitják szólásra ajkukat. A régi Jób-kérdés talán még sohasem csattant fel ennyire élesen. Ez persze néha fellengzős fennhangot kap, és hátterében valamiféle rosszindulatú önnyugtatást ismerhetünk fel, valahogy úgy, mint amikor iskolai újságok az imént „előénekelt” szólamokat hirdetik fennhéjázva: egy olyan világban, melynek meg kellett tanulnia Auschwitz és Vietnam nevét, komolyan nem beszélhetünk többé ,jó” Istenről. Ezek a hamis hangok, melyek talán túlon túl gyakoriak, nem szüntetik meg a kérdés valódiságát — úgy tűnik történelmünk jelen órájában Jézus szenvedésének arra a pontjára kerültünk, amely az Atyához kiáltó segélykéréssé lesz: Istenem, Istenem miért hagytál el engem? Mit mondhatunk ehhez? E kérdés alapjában véve nem dönthető el szavakkal, érvekkel, mert olyan mélységekbe vezet, melyeket puszta értelemmel és általa formált szavakkal nem vagyunk képesek felmérni. Jób barátainak csődje szükségszerű csőd mindazoknak, akik úgy gondolják, hogy képesek megoldani a kérdést pozitive vagy negative okos gondolatokkal, szavakkal. Ezt csak átélni, végigszenvedni lehet — Vele, Nála, aki mindnyájunkkal és mindnyájunkért szenvedte végig; a halálban történő teljes önátadásig. A kérdés fölényes elintézése — történjék az az iskolai újságok vagy éppen a teológiai apologetika keretein belül — a tulajdonképpeni lényeget mindenképpen elhibázza. Ennek ellenére néhány utalással közelebb kerülhetünk a kérdéshez. Mindenek előtt azt kell megjegyeznünk, hogy Jézus nem egyszerűen megállapítja, hogy az Isten távol van tőle, hanem felkiáltását imává alakítja át. Ha a XX. sz. Nagypéntekét Jézus Nagypéntekébe akarjuk helyezni, az évszázadok segélykiáltását az Atyához szóló segítségkéréssé kell tennünk, imává változtatni a mindezek ellenére közel lévő Istenhez. Itt rögtön tovább gondolkozhatunk, és felmerül a kérdés: kérhetek-e becsületes szívvel bármit is imámban, amíg magam még semmit sem tettem azért,hogy az összetörtek 38
