Munkálatok. Budapesti Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi Iskolája (Budapest, Budapesti Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi Iskolája, 1994)

W. C. von Unnrik: Kereszténység és nacionalizmus az Egyház történetének első századaiban

Ennek az ellentmondásos örökségnek a terhe súlyosan nehezedett Pál vál- laira. A Galata levél az a jelentős dokumentum, amelyben Pál minden erejével azon munkálkodik, hogy Krisztus művének teljesen elegendő voltát kimutassa. Vajon csak azt engedte meg Pál, hogy a pogányok is Izrael népének részévé váljanak, de az Istenhez vezető út továbbra is a Törvény megtartása marad, vagy Krisztus maga teljesen elegendő?

De mielőtt mélyebben megvizsgálnánk Pál magatartását a zsidó nemzeti érzés tekintetében, futólag szólnunk kell valamit a zsidókeresztényekről. Palesztinában kialakult a nép körében egy olyan csoport, amely továbbra is teljes mértékben vallásos zsidó közösség kívánt maradni, noha fölismerte Jézusban a Messiást. Nem sokat tudunk róluk, és az is elég vitatható, hogy a későbbi írók ebionitákról és hasonló eretnek csoportokról szóló beszámolóit fölhasználhatjuk-e egyszerűen a 70 előtti korszak leírásához. Biztosan tudunk azonban egy olyan adatról, amelynek különleges jelentősége van tanulmányunkra nézve. Mikor 67-ben kitört a zsidó lázadás, amely páratlanul erőteljes nemzeti ellenállási mozgalom volt, és a Római Birodalom történetében nem is találunk hozzá foghatót (még ha nem is támogatta minden zsidó), a zsidókeresztény közösség a szó szoros értelemében távol tartotta magát ettől a lázadástól, és visszavonult Pellába. Nem tartozott céljaik közé, hogy egy olyan törekvéshez csatlakozzanak, amely fölszabadítja Izraelt és királyságot alapít. Ezt a tettüket később számon is kérték tőlük zsidó oldalról, és ez szilárd bizonyság arra, hogy ez a közösség, amely számára a judaizmus teljes mértékben megőrizte érvényét, nagyon is tudatában volt annak a különbségnek, amely elválasztotta a zsidó nacionalizmustól, amit közvetve kritikusan is szemléltek.

Pálnál az egész világ belekerül az Újszövetség hatósugarába. Látta korának nagy városait, Antiochiát, Efezust, Korintust és Rómát, és látta sokféle nemzetből származó népeik színes keverékét is. Ellátogatott Athénbe, amely azt hitte, hogy megőrizheti korábbi dicsőségét, ha a múltról álmodik. Meglepő, hogy mindezek ellenére Pál olyannak mutatkozik, mint akinek nincs szeme arra, hogy meglássa akár a nemzeti különbségeket, akár e népek történelmét. Athénben megütközik a lakosság bálványimádásán. Leveleiben a jellegzetes zsidó megkülönböztetést említi: zsidók és a népek. Néha „görögökről” (Róm, lKor) beszél, de a szövegösszefüggés világossá teszi, hogy a „görögök” kifejezés nála a hellén kultúra legjelesebb képviselőire utal, és a pogány világ összefoglaló címeként használja. Tudott azonban a nemzeti eltérésekről, erre a Kol 3,11-ből következtethetünk, ahol azt a formulát, hogy Krisztusban nincs többé különbség zsidó és görög között, megtoldja a „barbár és szkíta” szavakkal. Ennek ellenére az ilyen különbségtétel számára jelentéktelen ahhoz a döntő különbséghez képest, amely zsidó és pogány között fönnáll. Nem a nemzeti vagy politikai különbségek számítanak, hanem az élő Istennel való kapcsolat: bálványimádás vagy egyistenhit.

167