Munkálatok. Budapesti Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi Iskolája (Budapest, Budapesti Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi Iskolája, 1994)

W. C. von Unnrik: Kereszténység és nacionalizmus az Egyház történetének első századaiban

Pál fölismeri, hogy a zsidók és a görögök lényegi kérdései alapjaikban különböznek: a zsidók csodajeleket kérnek, a görögök bölcsesség után kutatnak. És missziós munkájában az apostol ezek szerint cselekedett. A zsidó számára zsidó kívánt lenni, a görög számára meg görög. Ez világosan kitűnik azokból az érvelési módokból, amelyeket leveleiben használ. Hozzáállásában mégsem ez volt a meghatározó. E tekintetben különösen fontos megemlítenünk a Római levelet. Noha elismeri a különleges előjogokat, amelyeket Izrael kapott, azaz hogy „órájuk voltak bízva Isten ígéretei”, érvelése mégis elvezet oda, hogy Isten ítélete előtt mind egyenlőek vagyunk: „mindannyian egyformán vétkeztek, és nélkülözik az Isten dicsőségét” (Róm 3,23). Nem a nemzeti törekvés és nem a görög vagy a zsidó hagyomány kulturális missziója jelent kiutat, hanem „Isten ingyenes kegyelméből igazultak meg, Jézus Krisztus megváltása árán.” így egyazon ítéletben fogja össze mind a hellén kultúra romlottságát, mind a vallás magasságait. Ugyanez a gondolat jelenik meg a Róm 9-11-ben, ahol Pál apostol Izraelnek az Isten tervében betöltött szerepét tárgyalja: az elvetés kifürkészhetetlen tette a pogány népekkel együtt mégis üdvösségre vezeti egész Izraelt.

De ami Pált illeti, ő sem volt képes elszakítani magát azoktól a kötelékektől, melyek őt Izrael népének valóságához fűzték, és számára Izrael továbbra is „Isten népe” maradt. Mikor szükséges volt, büszkeséggel is tudott róla beszélni. De „választottságuk, amely azzal szolgálja Istent, hogy megismertetik kinyilatkoztatását”, nem lehet ok nemzeti büszkeségre: a megváltás a bűn egyetemes terhétől szabadít meg, nem pedig a megszállt haza nyomasztó gondjától. Az igazi Izrael fokmérője nem a leszármazás, hanem az a hit, amely átlép a nemzeti határokon. Választani kell a test szerinti és a Lélek szerinti Izrael között. Az Ef 2-ben azt olvassuk, hogy Krisztusban leomlott az ellenségeskedés közéjük emelt válaszfala, és ez talán arra a figyelmeztető táblára utal, amely a templomtéren halálbüntetés terhe alatt tiltotta a pogányok- nak, hogy belépjenek. Krisztus egyetlen új emberiséget teremtett, és ebben az új teremtésben minden megkülönböztetés — akár testi, akár nemzeti — megszűnik.

Még ha zsidóként élt is az apostol, és ha többet jelentett is számára Jeruzsálem, mint Róma, mégis a mennyei Jeruzsálemet kereste, amely mindnyájunknak anyja. A filippieknek azt írja, hogy a mi hazánk a mennyben van, és a földön csak vándorok vagyunk. Pál nem földrajzi viszonylatban szemlélte az eseményeket, hanem kozmikus összefüggésben. A szembeállítás mindenhol ugyanez (ITessz 2,14), de igehirdetésében mindig az alkalomhoz formált. Krisztus ugyan Dávid magjából született, mégis ő a teremtés elsőszülötte. Olyan nevet kapott, amely minden név fölött való, és egy napon minden térd meghajlik majd a nevére. Még ha megemlíti is Pál mindazt a sokféleséget, amely Isten ajándékainak változatosságát mutatja (lKor 12), a hangsúly a keresztény közösség egységén van, miként az Efezusi levél mutatja: „Egy a

168