Munkálatok. Budapesti Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi Iskolája (Budapest, Budapesti Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi Iskolája, 1994)

W. C. von Unnrik: Kereszténység és nacionalizmus az Egyház történetének első századaiban

dolkodás számára a pap és a levita lett volna az áldozat felebarátja, mégis az derült ki, hogy a lenézett szamaritánus volt az. (Figyeljük meg a finoman ravasz eljárást, melynek során az írástudó képtelen rászánni magát, hogy kimondja a gyűlölt nevet, és körülírást használ, csak hogy elkerülje azt!) Jézus számára Jeruzsálem nem a nagy királyok városa, hanem az a hely, ahol megölték a prófétákat (az Apokalipszis később Szodomáról beszél). Az igaz imá- dás is lélekben és igazságban történik majd, nem pedig azon a helyen, amelyet teljesen lerombolnak, „mert nem ismerte föl látogatása idejét”.

Miközben a zsidók a jövőben várják a Messiás eljövetelét, az újszövetségi igehirdetés azt tanítja, hogy már eljött Jézusban. Benne megnyilvánul az Isten uralma, nem ennek a világnak az uralma, hanem annak, amelyben az áldozat lesz az élet törvénye. Ebben az Országban a Vele való kapcsolat a döntő. „Ez a nép ajkával tisztel engem, ám a szíve távol van tőlem.” Ezekkel a szavakkal Jézus elválik Izrael népének tapasztalható valóságától. Meghozza az Újszövetséget, amelyet vérével pecsétel meg a kereszten. „Az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és megmentse, ami elveszett” — ezt a küldetést kell végbevinnie, és ez nem szorítkozhat csupán a választott népre. Ez az egyetemes irányú megjegyzés, amely később Márk 13. fejezetének eszkatologikus beszédében is visszhangzik („De a vég előtt hirdetnetek kell az evangéliumot minden népnek”), és végül harsonaszóként zúg föl a nagy küldetési parancsban: „Menjetek tehát, és tegyétek tanítványommá mind a népeket”, nem elszigetelt gondolat, hanem egész igehirdetésén végighúzódik.

Ezen a ponton nem hozhatjuk föl — mint ellentétes tanúságot — Jézus beszélgetését a szír-föníciai asszonnyal, amelyben Jézus kijelenti, hogy küldetése csak Izrael házának elveszett juhaihoz szól. Ez a küldetés Jézus földi szolgálatának tartamára vonatkozik. Izrael körében kellett munkálkodnia, mert az isteni akaratnak kellett valóra válnia. Csak akkor tárulhatott föl egy szélesebb perspektíva lehetősége, miután a Törvény és a Próféták már beteljesedtek a Messiás sorsában. Ebben a vonatkozásban érdemes azt megjegyezni, hogy sajátos különbség van Krisztus és Pál között: Pál a pogányok felé fordult, mikor munkája meddőnek bizonyult a Zsinagógában, Jézus azonban hű maradt népéhez, mert Isten világot üdvözítő akarata ennek útján vezetett.

Az első tanítványok számára, akik Jézus nyilvános működése idején gyakran nem értették meg szándékát, kezdetben rejtve maradt az a gyökeres fordulat, amely a lelki uralom terén bekövetkezett. Jeruzsálemben maradtak, és az Apostolok Cselekedeteinek tanúsága szerint csak fokozatosan világosodott meg bennük, hogy a Szövetség népének keretei többé nem egyeznek meg a régi Izraellel (az etióp eunuch, Kornéliusz). Igen sok küzdelmet kellett még megvívni, amíg úgy tekintettek a zsidókra és a pogányokra, mint akik egyaránt elnyerték az üdvösség ajándékát.

166