Munkálatok. Budapesti Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi Iskolája (Budapest, Budapesti Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi Iskolája, 1994)
W. C. von Unnrik: Kereszténység és nacionalizmus az Egyház történetének első századaiban
tásnak bizonyul. A továbbiakban azt fejtegeti, hogy jóllehet igaz, hogy a modern nacionalizmus a szó mai értelmében először a francia forradalom utáni időkben alakult ki, bizonyos határok között mégis találhatunk az antik korban nacionalista fölfogást. így folytatja: „Azok az egységek, melyekben közösségi érzés létezett, kisebbek voltak és többé-kevésbé más jellegűek, mint ma. De nem tagadható, hogy alkalmanként egyes csoportokban megtalálható volt olyasféle érzés, amely a modern nemzeti lelkülethez hasonlítható.” Vizsgálódásunk nem teljesen reménytelen, habár nem bizonyulhat olyan gyümölcsözőnek, mint ahogyan némelyek remélik. Témánk szempontjából fontos újra fölidézni, hogy a kereszténység — hogy ismét Tertullianust idézzük — a „zsidóság árnyékában” nőtt fel. A zsidó nép körében pedig valóban élő vonás volt a nacionalizmus, amelynek a Kr. u. 70-ben fölgyújtott Templom a sajátos jelképe. Mivel a judaizmus volt az első nacionalista erő, amellyel kialakulása során a kereszténységnek számot kellett vetnie, tanulmányunkban nagy figyelmet szentelünk ennek a ténynek. Kutatásunk természetszerűen oszlik két részre. Egyrészt a zsidó nacionalizmussal, másrészt a Római Birodalommal való kapcsolatra, mely utóbbiról részletesebben is szó lesz. 1. Kereszténység és a zsidó nemzeti érzés Mikor Klausner, a zsidó tudós, a kereszténység megjelenésének és korai fejlődésének szentelt két nagy művében fölveti a kérdést, hogy a zsidók miért vetették el a kereszténységet a Jézusnál és Pálnál egyaránt meglévő számos zsidó vonás ellenére, azt válaszolja, hogy azért, mert nemzetként akartak megmaradni. „Abban az időben a zsidóságnak csak egyetlen célja volt: hogy a kis népet, amely nagy eszmék őrzője, megmentse a pogány kultúrában való megmeríttetéstől, hogy a próféták erkölcsi tanítását képes legyen majd a politikai életben és evilágban, egy zsidó állam és nemzet eszközével lassan és fokozatosan megvalósítani.”1 Úgy tekinti tehát, véleményem szerint helyesen, hogy a szétválás nagy mértékben a nacionalizmus felé hajló zsidó magatartás következménye volt. Kr. e. 63-ban a zsidó nép nemzeti függetlensége megszűnt, és attól kezdve Palesztina a Római Birodalom része lett. De a Templom és annak kultusza továbbra is fönnmaradt. Még ha sok zsidó kénytelen volt is a diaspórában letelepedni, Jeruzsálem maradt a „főváros”. Semmi sem irthatta ki Izraelből 1 J. Klausner, Jesus von Nazareth, 2. kiad., Berlin 1934, p. 523. V. ö. még: From Jesus to Paul, London 1945. 163
