Munkálatok. Budapesti Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi Iskolája (Budapest, Budapesti Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi Iskolája, 1994)

W. C. von Unnrik: Kereszténység és nacionalizmus az Egyház történetének első századaiban

azt a meggyőződést, hogy mindez csupán ideig tartó állapot. Hiszen a nép választott voltát világosan kinyilvánítja a Deut 7,6: „Mert te vagy az Úr, a te Istened szent népe; téged választott ki az Úr, a te Istened a föld népei közül, hogy saját tulajdona légy.” Ezek a szavak adtak reménysugarat az elnyomás idejében, világító utat, amely ahhoz a fényes jövőhöz vezet, amit a próféták egykor megjövendöltek, most pedig az apokaliptikusok hirdetnek.

Mindennek ellenére Izrael Isten népe marad, és a Tóra az az ajándék, amely kinyilvánítja a nép választottságát, és megtartja Isten útjain. A körülmetélés ennek a szövetségnek a jele. Ez jelentette a meghívást arra, hogy népként, Ábrahám gyermekeiként örömmel vegyék magukra az Úr királyságának igáját. Egy napon megváltja őket az Úr, és valósággá válik az ígéret, hogy Jeruzsálem a hegyek tetején fog állni, az összes nemzetek pedig fölkeresik, hogy megismerjék a Tórát. Szabadságban fognak élni a szent földön, és mindazok, akik szétszóródtak a határokon túl, hazatérnek.

Hogy miként valósul meg ez a megváltás, vita tárgya volt. Egyes körökben szenvedélyesebb, élőbb volt a messiási várakozás, máshol kevésbé. De nem lehet kétség afelől, hogy a judaizmus nem pusztán vallás volt, hanem az isten- imádásnak és a politikumnak szétválaszthatatlan összefonódása is.

Izrael népe — amely az egy igaz Istent imádta — a világon egyedülállónak vallotta magát. A Jahve és népe közötti kölcsönös viszony volt a mérték, amelyhez mindent hozzámértek. Minden más megkülönböztetés ennek az egy és kizárólagos jelentőségű különbségnek rendelődik alá: „Izrael és a népek” (jellemző a zsidóságban, hogy a „népek - gojim - etné” szó azt is jelentheti: a „pogányok”). Ebből származik az a magatartás, amely határozottan elvet mindent, ami nem zsidó; az a magatartás, amely a pogányokat arra indította velük szemben, hogy az „emberi nem gyűlöletéről” (odium generis humani) beszéljenek.

Ábrázolhatná valaki ezt a szemléletmódot számos egyéb úton is, de legékesebb kifejezése talán Salamon 17. zsoltárában1 található, amit valószínűleg a római megszállás még friss hatása alatt írtak: (23) „Lásd meg, Urunk, és emeld fölébük Királyodat, Dávid Fiát, abban az időben, melyet meghatároztál, ó Urunk, hogy uralkodhasson Izrael, a te szolgád fölött. (24) Övezd föl erővel, hogy összezúzza a gonosz uralkodókat. (25) Hogy megtisztítsa Jeruzsálemet a népektől, melyek őt romlásba tiporják... (28) És szent népet fog egybegyűjteni, amelyet igazságosságban vezet majd, és megítéli a népek tör1 R. H. Charles, The Apocrypha and Pseudepigrapha of the Old Testament in English, vol. II, Oxford 1913, p. 649. (Mi egy más kiadást használtunk: The Old Testament in Greek acc. to the LXX, ed. H. Barclay Swete, Cambridge, 1905. vol. III. p. 784-785. a ford.)

164