Munkálatok. Budapesti Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi Iskolája (Budapest, Budapesti Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi Iskolája, 1994)

Henri J. M. Nouwen: Több egy régi történetnél

hogy nemcsak hiányaink és hibáink vannak, hanem sürgetően szükségünk van Isten szavára, amely elég erős ahhoz, hogy szabaddá tegye az embert. Ha viszont valaki nincs abban a helyzetben, hogy megértse, mi történik bensejé- ben, ha valaki nem érti valójában mit akar, érez vagy tesz, akkor azok a szavak amik eljutnak hozzá, nem tudnak személyiségének közepébe hatolni. Ha az érzések, gondolatok és impulzusok valami áthatolhatatlanul zavaros mocsárba ragadnak, akkor abban semmilyen harmat nem tud gyümölcsöt hozni, és a felhők nem tudják „az igazat hullatni”.

De ha az aggódó és megközelíthetetlen ember olyan társsal találkozik, aki szolidaritását érezteti, aki neki figyelmet és megértést kínál, ezzel elindíthatja letisztulását. Ekkor megszűnhet zavarodottsága, és láthatóvá válhat az az ösvény, amely a világosságra vezet. Akkor a meteorológus, a kereskedő, a földműves és a munkás felismerheti, hogy az a férfi ott elől, az igazság fátylát jobban fellibbentette, ami eddig megakadályozta őket abban, hogy a saját álláspontjukat is világosabban lássák. El fogják ismerni, hogy róluk beszél, és hogy Isten igéjét nem csak egyedül a maga számára bérelte ki.

Pompás példa egy ilyen dialógusra ifj. William Sloane Coffin esete, Battel Chapelben, Connecticut állam New Hawen városában, évekkel ezeló'tt, az ún. „párduc”- ügy bírósági tárgyalásának napján. Prédikációját a következőképp kezdte el: „A legtöbben közülünk ma mély gyászt éreznek. A „párduc”- ügy nem csak a mi közösségünket itt New Hawenben, osztja két táborra, hanem növekvő mértékben az egész nemzetet; ez megosztott külön-külön mindnyájunkat is. Legmélyebb érzéseink annyira ellentmondásosak lettek, hogy megbénítják a gondolkodásra való képességünket is, megakadályozva minden olyan cselekvést, amely valamelyest is meggyőződésből, vagy résztvétből fakad.” (Yale Daily News, hétfő, 1970 ápr. 20.)

E dialogikus magatartásban kimondott szavak — mivel Coffinsnak sok hallgatója tudta helyben hagyni hogy rávilágítanak saját bénultságára — tudatos vállalásából csírázott ki az új bátorság, hogy megmozduljanak és tegyenek valamit. A szavak amiket Coffins használt azért voltak olyan roppantul hatékonyak, mert hallgatói készek voltak a befogadásra. Nem csoda tehát, hogy ez a prédikáció nagyban hozzájárult a konstruktív reakcióhoz a borzasztó szituációban.

De még egyszer hangsúlyozzuk: a „dialógus” nem technika vagy speciális készség, amit az iskolában elsajátíthatunk, hanem életmagatartás. Senki sem utánozhatja Coffinst, vagy akármelyik hatásos igehirdetőt. Végülis a dialógus csak egyfajta készenléten keresztül valósítható meg, mégpedig az igehirdető részéről, amellyel hallgatói számára rendelkezésre tud állni. így, most ezt a készségességet szeretném felvázolni, mivel ez is szegletköve az igehirdető lelkiségének.

138