Munkálatok 1988 (Budapest, Magyar Egyházirodalmi Iskola, 1988)

74

A részletesebb kifejtés előtt itt szeretném megkülönböztetni a "helyet jelölő ház fosalma"-t, és a "helyzetét jelölő ház fojima"-t. Az előbbin értem azt, amikor Márk Jézus földrajzi helyét is meghatározza a "ház" szóhoz "kapcsolt" főnévvel /pl. Kafarnaumban Péter házában; Betániában, a leprás Simon házában/. Ilyen esetekben az olvasó tudja, hogy Jézus melyik földrajzi területen volt; jelen esetben Kafarnaumban, ill. Bet- Szaidában, - és kivétel nélkül megtudja Jézus helyzetét, tudniillik, hogy a házban voltl

A"helyzetet jelölő ház" esetében csak az utóbbiról van szó! Márk nem a földrajzi pontot tekinti elsődlegesnek, hanem csak azt, hogy házon belül volt az Ur, és házon belül játszódtak le mindazok az eseménvek, amüyeket közöl.

A galileai működés harmadik útja során Jézus elhagyta Izrael földjét, és a szomszédos Tirusz-vidékére vonul vissza,ahol betért egy házba, hogy fel ne ismerjék őt /7,24/. Ez az egyetlen ház, ami pogány területen Jézus időszakos "otthona" volt.

dgyanilyen pontatlanul van megemlítve a Jeruzsálembe zarándokló Mester, Kelet-Jordániában lévő háza,amely elsősorban Jézus helyzetét mutatja meg /10,10/.

Jézus működésének végső állomása Jeruzsálem. Az a hely, ahol szenvednie kellett Krisztusnak, egyértelműen Ítélet alá esik hark evangéliumában. Jézus soha nem lakott a fővárosban, és nem volt bensőséges kapcsolata az ottlakókkal. Reggelente bement a templomtérre tanítani, de esténként tanítványaival együtt Betániába vonult vissza. Márk ezzel is ki'ejezi, hogy a lelkekbe be nem fogadott Krisztus a kőből épitett házakban sem akart otthonra találni. Az utolsó vacsora terme az egyetlen hely, amely rövid ideig ünnepi helyiségül szolgál az drnak és társainak /14,15/. hzen elbeszélés azonban már a s zenvedéstörténet része, amely történet feltehetően már a szájhagyományban letisztult és megszerkesztett egész volt : mind időrendben mind a földraj - zi pontokat tekintve. Egyébként Márk nem használja a "ház" fogalmat a szcnvedéstörtínetben. Az utolsó alkalommal a betániai Óimon otthonáról beszél a 14,3-ban,