Munkálatok 1988 (Budapest, Magyar Egyházirodalmi Iskola, 1988)
43 épp az elköteleződés. "Valamilyen célra szenteljük oda, s ez az odaadás szabadabbá tesz, mint korábban voltunk"lu. Ezt alátámasztja az a tapasztalatunk, hogy ha saját, tudatos döntésünkkel kötelezzük el magunkat egy igazság vagy ember mellett, ezt sohasem szabadságunk korlátozásának érezzük, hanem inkább valódi "használatának". /"... a cselekvés ugyanakkor, amikor finoman kényszerűnek tűnik, ug.y jelenik meg, ’adódik’, hogy lehetséges nem megtennünk. így tehát amikor az ember megteszi, választ, szabad választást tesz."ü/ Az elköteleződés nemcsak az időbeli végjegességet kivan ja meg, vagyis hogy az ember ne vonja vissza döntését, hanem azt is, hogy ami mellett döntött, azt teljes erejével, teljes emberségével szolgálja. /Es itt is,mint annyi helyen még, megjegyezhetjük, hogy bár tapasztalatunk szerint a valóság nagyon ritkán "nő föl" ehhez az eszményhez, megoldást mégsem az eszmény csonkításával adhatunk, hanem azzal, hogy rámutatunk az őszinte, tiszta szándéknak a gyengeségen túlmutató erejére és értékére ./ Nem kell azt gondolnunk, hogy az önátadás merőben egy világtól elforduló Isten-keresés. Egyszerűen arról van szó, hogy aki Isten közelében él, az másképpen látja már a világot, mint az, aki elmerül szövevényeiben. Valójában szeatnünk kell a világot ahhoz, hogy Istent is igazán szeretni tudjuk, weg kell tanulnunk azt a látást, ahogyan Jézus látta a valóságot: nem pusztán elfogadni, túllépve előzetesen fölállított kategóriákon, hanem az Isten jelenlétét fölredezni benne. "Csak az igazán szabad ember talál barátokat a teremtmények között. Mindaddig, amig ragaszkodik hozzájuk, csak saját vágyairól beszélnek neki... ha viszont tiszta, akkor Istenről beszélnek neki."!^ Ez a szentek életének tapasztalata. Arra sem kell gondolnunk, hogy az önátadás önmagunk teljes elfelejtését, feladását jelenti. "Nem kell teljesen lemondanunk a mngunk javáról... egyszerűen csak ott kell keresnünk, ahol valóban megtalálható: olyan jóban, amely felülmúl minket."13 Természetesen látunk példákat arra, hogy tudósok, művészek vagy akár munkásemberek a munkájukba belefeledkezve hosszabb ideig nem gondolnak evésre, pihenésre, saját szükségleteikre. Ez azonban
