Munkálatok 1988 (Budapest, Magyar Egyházirodalmi Iskola, 1988)
- a zedekig érezhető: A hivőket idealistának bélyegezték és a társadalmilag fontos posztokból kiszorították, mondván: reakciósok, - másokba alaptalan kisebbrendűségi érzést ültettek vallásosságuk miatt. "A vallás magánügy!" jelszóval quasi gettóba szorították a hitvalló keresztényeket. A berögzött félelem még ma is nehezen oldódik föl a szülők korosztályában. A nagy, keresztény, összetartó familiák azok, akik a legjobban viselték el a megpróbáltatásokat. Azonban, mint az sajnos lenni szokott, a nagy tömeg sodródott a társadalmi gyakorlattal. Szégyelltek korábbi vallásosságukat, elmaradtak a templomból, szentségektől. dk maguk sem kaptak már kielégítő választ fölmerülő' kérdéseikre, m gyermekeiket már a templomi hittanra 3em viszik el, sőt, ha vallásos nagyszülők nem állnak a háttérben, akkor a keresztelő is elmarad. II.1. "Az utszélre hulló szemek..." Megdöbbentően lesújtó kép tárul elénk, ha áttekintünk néhány mai, magyarországi vallás szociológiai vizsgálatot: Például 1•»2•,lüa.,11.,18.,22e.,23. /^z indexszám mindig az irodalomjegyzékben közölt tanulmány sorszámára utal./ A megkérdezett fiatalok tájékozatlansága Istenember- /állás-egyház témakörében olymértékű, hogy joggal ^ fölfigyeltek már erre csupán kulturális szempontból is. 1985 tavaszán saját magamnak is, mint egyetemistának lehetőségem volt, hogy a fakultativ közművelődési gyakorlat lehetőségét fölhasználva vizsgálatot végezzek a Gyulai Művelődési Ház dolgozói között. Három oldalas gépelt kérdőíven olyan kérdésekre vártam néhány szavas választ, ami az uj gimnáziumi 1. osztályos irodalom tankönyvben tananyagként szerepel vagy a következő években az irodalomtanitás evidenciaként ismertnek tételez,mint pl. "honnan ered a mózeskosár elnevezés?", "kit nevezünk apostolnak?", "rai a pálforduló?", "minek ünnepe pünkösd?" /talán ez volt a legnehezebb!/ Névtelenül kértem kitölteni a lapokat, hiszen csak áttekintést kivántam nyerni a főiskolát, egyetemet elvégzett, életüket a népművelés — szolgálatára adó dolgozók alapvető vallási tájékozottságáról. Az itteni mintegy 35%-os eredménynél még a gimna