Munkálatok 1988 (Budapest, Magyar Egyházirodalmi Iskola, 1988)
zisták is több tájékozottságot mutattak! Ugyanis a Román Gimnázium egyik negyedikes osztályában is elkészi- tettem ugyanezt a fölmérést és 50%-os volt az eredmény; igaz, hogy az a 8-10 db 100%-os megoldás emelte meg az osztályátlagot, akikről az utólagos négyszemközti beszélgetés folyamán kiderült, hogy egyazon baptista gyülekezet aktiv tagjai. De ha ilyan a tájékozottsága a nép hivatásos nevelőinek, mit gondoljunk a nép egyszerű fiáról? Gyakorlati jelenség, hogy hitetlen szülők azzal indokolják, hogy gyermekeiknek miért nem adnak semmiféle vallási képzést, hogy ilyen módon ne befolyásolják őket későbbi döntésekben. Pusztán logikailag is milyen ellent mondásos ez a hozzáállás! Azt bezzeg nem várják meg,hogy a gyermek maga döntsön: meg akarja-e tanulni az lxl-et vagy a magyar helyesírást! Két nagy füles és megtanulja, és ha majd benő a feje lágya, rájön, hogy fonto3 volt, hiszen enélkül nem léphetett volna tovább. Elvileg ez indokolta és indokolná ma is a kötelező iskolai hitoktatás t. Ha a gyermek nem járja végig saját életében is az üdvösségtörténet ugyanazon fázisait, mint az emberiség egésze, nem juthat el Isten Országa Örömhírének befogadásáig.Az ószövetségi vallás "szótár" az újszövetségi valláshoz.3 Az ószövetségi kinyilatkoztatás nélkül nem érthetjük meg az újszövetséget. Hogyan tudná az ember magáévá tenni pl. a hetvenszer-hétszer megbocsájtás követelményét, vagy az ellenségszeretet parancsát, ha Istennel való kapcsolatában még úgy küszködik, mint Dávid és Salamon király, vagy Jeremiás próféta. Gyakorta találkozunk olyan emberekkel, akik vallásosnak mondják magukat, s nem lehetetlen, hogy egyben alkalmi templomlátogatók is, ám bensejükben úgy panaszkodnak, mint a bálványimádók: "kértem valamit /konkrét dolgot/ az Úristentől - de nem kaptam meg!"Vagy: "hogyan engedhette meg a Jóisten, hogy ’ez vagy az* megtörténhessen?" Többnyire a pubertáskorban történik meg, hogy ezt a gyermekkori, vallásosnak madott, de alaptalan biztonság- tudatot elvesztik az emberek. Ez az isten csak hézagpótló az életükben, mint a joli-jocker a kártyában. Hol van ez a Miatyánk lelkületétől?! Ezt az istenkcpet elhagyva