Munkálatok 1987 (Budapest, Magyar Egyházirodalmi Iskola, 1987)
Nyámándi Lajos: Izrael történetszemlélete a prófétai írásokban
32 jelenti: Isten kezébe adhatja saját népét más uralmaknak, szétszórhatja őket; a kiválasztás nem nélkülözheti az igaz hitet és gyakorlatot. Mindezek ellenébe ' * azonban Isten hűséges /íz 49,14-17/ s már ez is sejteti a történelem kanyargóin is keres ztül vonuló célra irányulást. A prófétákban egyre jobban nőtt a fölismerés,hogy ez az uj történelemalakitás a régi fölülmulása és igy többé-kevésbé föloldása is. Tehát ez volt az, ami a prófétákat szinre hivta, hogy Jahve a történelem ege- m szén uj óráját nyitja meg népe számára, fagyon pontatlan lenne, ha ezt a jövőbe tekintést összekevernénk valamiféle más formájával a történelmi előrejelzéseknek. Ez utóbbiak a politikai konstellációk pusztán szekulá- ris megítéléséből fakadhatnak. A prófétai jövőlátást minden más politikai kalkulációtól az a me grend it he tétlen bizonyosság különbözteti meg, amelyben látták, hogy az eljövendő eseményekben Jahve közvetlenül Izraellel fog cselekedni. így tehát az elkövetkezendő történelmet teológiailag teljesen egyértelműnek látták. Ahogy a politikai spekulációk valamiféle történeti analógián nyugszanak, valószinüsithető, hogy a prófétai előrelátás, amellyel Jahve szabad cselekedeteinek tört énelemalaki- tását látták, szintén egyfajta analógiára épül /kivonulás, megmentés, megtérítés analógiája/. Von Rád szerint különösen sokáig tartott, amig a teológia meglátta a prófétai igehirdetés teljességének jellemzőjét. Többé nem lehetett őket pusztán népük megtestesült lelkiismereteként kezelni. Többek voltak mint a Jahve-hit különlegesen kiemelt képviselői. E gondolat alapját az ő jövőhöz fordulásukban kell keresni. Ami a prófétákat bizonyos szemnontból elválasztja az addigi hithirdetőktől, az az eszkatologikus szempont újdonsága. ----- Itt azonnal tisztázni kell az ószövetségi eszkatológia fogalmát. Az itt alkalmazott héber szavak tükrében tesszük ezt. Amit általában eszkatologián értünk, „ azt a héber qéc szó takarja. Ez jelenti a végidőt ,ahogy ezt megtaláljuk Dánielnél /8,17; 11,27; 12,13/. Ez tehát a vég, a történelem abszolút befejezése, és erre irányul a végidő-vérás. Amit azonban a LXX eszkhatosszal fordit, azt a héberben az *aharit jelöli. Jelentése pedig: a későbbi idő, jövőbeni utolsó idő, de nem a végső , lezárás, a történelem végső törése értelmében, amelyet
