Munkálatok 1987 (Budapest, Magyar Egyházirodalmi Iskola, 1987)

Ugrits Tamás: Pálos ighehirdetés a barokk korban

21 az időben helyeztette el a koronát és a Szent Jobbot a budai várban és alapította a Bzent Igtván rendet. BILLI3ICS MÁRTON ALAJOS mint fizikatanár tanitott töbt pálosrendi intézetben. Nagyszombatról még Bécsbe is el­járt szónokolni. Egy ilyen alkalommal mondta el Szent István király ünnepén a "Magyarok első királya, dicsősé­ges Szent István király dicsérete" cimü, nemzeti és valls sós szinezetii beszédét. "KOLLENICZ ANDRÁS pálos 1713. évben latin nyelven ad­ja ki hazai szenteink tiszteletére készitett dicsbeszé­deit. A terjedelmes emelkedett irányú prédikációiban... . bőven idéz görög és latin egyházi szónokok beszédeiből".' BARILOVIC3 LAJOSnak, aki kiváló szónok és kétszeres rendfőnök volt, Arimatheai Józsefről irt, Pozsonyban 1730-ban megjelent 15 beszédében erős vallásos érzés és gondos logikai szerkesztés nyilvánul meg. BORS DÁNIEL nevét kell még említeni, aki az érzelmek felke lté séb ai tűnt ki ügyes beszédeivel. Kalazantiai Széni Józsefről 1769-ben Nyitrán tartott szónoklatot. 6. Külön jellegzetessége a pálos prédikációnak a teme­téseken elmondott halotti búcsúztatók. Ezek közül nagyon sok nyomtatásban is megjelent magyar nyelven. Az érzel­mekre való hatás jellemzi őket, de világosan kitűnik belőlük. Halotti kező pálos szónokoknak kerültek ki 1, ^ÖLG¥I a tanitói szándék búcsúztatói a is VIDI FERENC ' HORVÁTH GERGELY" SZILVESZTER követ 7­idásra: NAGY VINCE J , % TÖRÖK MIHÁLY , 7. "A barokk kor a jámbor társaságok fénykora. A val­lás, a lelki élet közösségi vonása jutott^itt érvényre. Sokan több társulatba is beiratkoztak." Az isteni és emberi akarat dinamikus egysége ad elvi alapot a barokk "Athleta Christi" eszményének, amelynek megvalósulását nagymértékben elősegítették ezek a társulatok. Ilyen, társulatoknak elmondott pálos beszéd nyomtatásban nem maradt fenn ebből a korból, de tény, hogy Pesten a bel­városi templomban is működött a polgárok számára alapí­tott "Szentháromság társulat", a pálosok pedig 1720-tól kezdve a "Krisztus öt szent sebének társulaté"-t vezet­ték.

Next

/
Oldalképek
Tartalom