Szemelvények a Budapesti Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi Iskolájának munkáiból 1982 (Budapest, Budapesti Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi Iskolája, 1983)
Anthony Bloom: Élő imádság
Anthony Bloom ÉLŐ IMÁDSÁG Elősző Az ima számomra kapcsolat. Nem voltam hivő, amikor egy napon fölfedeztem Istent és azonnal, mint legfőbb mérce, mint az élet teljes értelme jelent meg előttem, de ugyanakkor úgy is, mint Személy. Azt hiszem, hogy az ima semmit sem jelent olyan ember számára, akinél az imádatnak nincs tárgya. Nem taníthatsz imádkozni olyan valakit, akiben nincs meg az élő Isten hite; megtaníthatod őt hivő ember módján viselkedni, de ez nem lesz az a spontán közeledés, ami valójában az ima. Ezért szeretném kifejezni meggyőződésemet az élő Isten személyes valóságában, akivel kapcsolatot lehet létesíteni. Arra kérném az olvasót, hogy úgy tekintse Istent, mint egy hozzá közel álló személyt, és Ugyanúgy tekintse ezt az ismeretséget, ahogyan egy testvérrel vagy baráttal való kapcsolatot. Véleményem szerint ez a legfontosabb. Az egyik ok, amely a közös vagy egyéni imát megszokottá, "halottá" teszi, az, hogy az imádság folyamata, mely az Istennel közösségben lévő szívben zajlik, nagyon gyakran hiányzik. Minden szóban, vagy mozdulatban történő megnyilatkozás segítségünkre lehet ugyan, de csupán kifejezője az egyetlen lényegnek, mely az összetartozás mély csendjében rejlik. Emberi kapcsolatainkból mindannyian tudjuk, hogy a szerelem vagy a barátság akkor mély, ha egymás társaságában csendben tudunk maradni. Amig szavakra van szükségünk ahhoz, hogy összeköttetésben álljunk, szomorúan, de biztosan vehetjük tudomásul, hogy kapcsolatunk még felszínes. Ily módon, ha Istenhez akarunk imádkozni, először meg kell tanulnunk örömet találni a Vele együtt eltöltött idő csendességében. Ez könnyebb, mintsem az első pillanatban gondolnánk; kis idő és bizalom kell hozzá, és bátran elkezdhetjük. 77
